Faji szegregációval harcolnak az "állami rasszizmus" és a fehérek ellen a néhai Franciaországban

Faji szegregációval harcolnak az "állami rasszizmus" és a fehérek ellen a néhai Franciaországban

A többségi társadalomtól elforduló iszlám közösségek egyre erősebbek, önmaguk gerjesztik saját szegregációjukat, vagyis az integráció már csak azért sem működhet, mert azt maguk a bevándorlók nem akarják, és bebetonozzák a liberális társadalmakban elfogadhatatlan nemek szerinti megkülönböztetést. Ám ennél még nagyobb baj, hogy egyes radikálbalos szervezetek aktívan támogatják ezt a fajta szeparatizmust azzal, hogy a „rasszista állam” eszméjéről szóló továbbképzéseket tartanak nem fehéreknek. Ez az „újfajta apartheid” úgy akarja megvédeni „az elnyomóktól az elnyomottakat”, hogy őket elválasztva a társadalomtól privilégiumokat biztosít számukra – nagyon erős állításokat fogalmazott meg nyílt levélben száz francia értelmiségi nemrég a Le Figaro napilapban. Az aláírók elképesztőnek tartják, hogy a rasszizmus elleni harcot egyesek úgy képzelik el, hogy a „rasszokat” egymástól el kell különíteni. Leírják, hogy ez a fajta szeparatizmus jóindulatú célokkal takarózva terjeszkedik, de valójában a politikai iszlám egyik fegyvere. (A Le Figaróban olvasható nyílt levél előfizetéses, a felhívást teljes egészében itt lehet elolvasni franciául.)

A nagy port felverő felhívást még a baloldali Manuel Valls előző kormányfő is megosztotta Twitter-fiókján, és ezt írta, „ideje felnyitni szemünket, és kimondani a dolgokat. Jobbat teszünk a köztársaságnak és a francia muszlimoknak azzal, hogy segítünk legyőzni a politikai iszlámot és az iszlamizmust.” A francia kormány szóvivője is reagált, de szerinte a szeparatizmus problémáját nyílt levelek nem oldják meg. (Közösködni valóban nem kellene, de ehhez kereshetnének egy olyan országot, ahol nincs állami rasszizmus. Például pár ezer kilométerrel délebbre – a szerk.)

Hírdetés

Az írók, filozófusok, egyetemi tanárok, újságírók által aláírt dokumentum említést tesz az egyetemen működő szélsőbaloldali Education Sud 93 szakszervezetről, amely a „rasszista állam” vagy „állami rasszizmus” koncepcióját hirdeti. A világnézetének terjesztését osztályharc formájában elképzelő formáció egyébként a legkevésbé sem rejti véka alá politikai beállítottságát. Twitter-fiókjának mottója: „Éljen a harc!”

Alkotmányellenes és elfogadhatatlan – kommentálta a kezdeményezést a francia oktatási miniszter. Jean-Michel Blanquer fellépése ugyanakkor nem volt elég az ellenzéki Nemzeti Frontnak, Marine Le Pen a szervezők felelősségre vonását sürgette. A nyílt levél keltette polémiában a Valeurs Actuelles napilap nyíltan megfogalmazta, hogy a Paris VIII egyetem hetek óta a „fehérellenes rasszizmus laboratóriuma”. A kérdésben minden fél gyakorlatilag a végtelenségig hajtogathatja az érveit, a radikálisok részéről el is hangzott, hogy szégyellje magát az a miniszter, aki a rasszizmus ellen fellépők tevékenységét meg akarja akadályozni. Mindezek után nem is lehet meglepő, hogy a mindenben állami elnyomást látó Sud Education 93 szakszervezet nem volt hajlandó tisztelegni a Trèbes-i terrorista támadásban meghalt francia rendőr emléke előtt, csak azért, mert az állami felhívásban kényszerítést éreztek.

Ez a szeparatista jelenség ugyanakkor már nem is olyan új Franciaországban. 2010-ben Tarik Yildiz párizsi egyetemi tanár, szociológus „Fehérellenes rasszizmus. Nem beszélünk róla: a valóság tagadása” című esszéjében már körülírta ezt a társadalmi devianciát, kifejtve, hogy kialakulása egyes közép-franciaországi (bevándorlók lakta) negyedekben tapasztalható.

(MNO)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »