Farkas Péter Barnabás: ha a kormányt nem váltjuk le, a vidék teljesen tönkremegy

Farkas Péter Barnabás: ha a kormányt nem váltjuk le, a vidék teljesen tönkremegy

Ön 2016-ban csatlakozott az ózdi városvezetéshez. Akkor Janiczak Dávid polgármester azt mondta, az alpolgármesteri posztra olyan embert kerestek, aki már bizonyított. Most Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3. számú választókerületének jobbikos képviselőjelöltjeként indul. Mivel érdemelte ki a bizalmat?

Az eddigi életutamról elmondható, hogy amely célt eddig kitűztem magam elé, azt teljes erőbedobással, kemény szorgalmas munkával igyekeztem mindig elérni. Alpolgármesterségemet megelőzően muzeológusként az elmúlt 13 évben is a közérdeket szolgáltam, így érhettem el a szakmám csúcsát, az intézményvezetői pozíciót. Janiczak Dáviddal a sikeres helyközi választások után, mint polgármesterrel ismerkedtem meg. Fontos hangsúlyt fektet a turisztikai és kulturális fejlesztésekre, több pályázatot is készítettünk, miközben megismerte munkásságomat, hozzáállásomat. Ennek eredményeként döntöttek aztán arról, hogy második alpolgármesterként erősítem a városvezetést. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a társadalmi problémákról, nemzeti felelősségünkről alkotott képünk nagyon sok esetben megegyezik. Mivel Ózd az egyik legfontosabb város a Jobbik szempontjából, sok ismert politikussal találkozhattam. Így amikor a párt országos vezetése arról döntött, hogy engem indít képviselőjelöltnek, nem voltam ismeretlen számukra. Természetesen a kiválasztásom több szempontnak való megfelelőség, széleskörű ajánlások, és egyéb szakmai szempontok alapján történt. Megtisztelőnek tartom, hogy erre a felelősségteljes küldetésre bizalmat kaptam.

A 2014-es önkormányzati választáson elsöprő győzelmet aratott a Jobbik Ózdon. Az április 8-i országgyűlési választás egyfajta mérleg is lehet az elmúlt évek munkájáról. Melyek a legfontosabb eredmények, amelyeket a Jobbik elért a városban és mennyiben lehet ajánlólevél az Ön esélyeit nézve?

Történelmi jelentőségű összefogásról tett tanúbizonyságot 2014-ben a választópolgárok többsége. A lakossággal való állandó kapcsolattartást szem előtt tartjuk, amire korábban nem volt példa. Nem csak fogadóórákon, fórumokon, de közösségi oldalakon is állunk rendelkezésre, meghallgatjuk mindenki véleményét, igyekszünk teljesíteni az ésszerű, közösséget szolgáló kéréseket. 2014-óta elért eredményeink közül a legfontosabb a közbiztonság rendbetétele: a rendvédelmi szervekkel való együttműködés és a városi rendészet kialakítása. De megemlíthetjük az egyetemi képzés elindítását, a szikvíz üzem létrehozását, az európai szabványkövetelményeknek megfelelő ebtelepet, illetve a mintafarmot. A lehetőségeinkhez mérten sok mindent meg tudtunk teremteni a kormány által lecsökkentett önkormányzati hatáskör ellenére is, azonban ahhoz, hogy hosszútávú, tartós, és igazán eredményes működést felmutassunk, törvényszintű változásokra van szükség.

Ezt csak a parlamentben, a Jobbik kormány tagjaként lehetséges véghezvinni. Az emberek többsége ezt megérti, érzi, hogy ha kormányszinten nem lesz változás, a vidékünk teljesen tönkre megy.

A kireszavazzunk.hu felmérése alapján egyértelműen Ön a legesélyesebb ellenzéki jelölt. A kormánypártok Riz Gábort, a választókerület jelenlegi országgyűlési képviselőjét indítják. Ózd miatt kapcsolatban kellett állniuk, milyen viszony fűzte Riz Gábort az elmúlt négy évben a térséghez?

Hogy pontosak legyünk: jó kapcsolatban kellett volna állnunk. Sajnálatos módon azonban azt tapasztaltuk – és nem csak a városvezetés, de a választók is -, hogy sok esetben képviselet nélkül maradtunk. Az országgyűlési képviselőnek lobbiznia kell annak a vidéknek a sorsáért, amelynek képviseletére megválasztották. Az elmúlt félévet leszámítva azonban nem nagyon fordult meg Riz Gábor a választókerületben. A fejlesztések és projektek Ózdon történő megvalósításában sem tapasztaltuk a segítő szándékot.

Sőt! Riz Gábor azt a módszert alkalmazza, hogy amikor az ellenzéki jobbikos városvezetés bármilyen eredményt ér el, azt nemes egyszerűséggel „magára vállalta”.

Így történt ez például a Miskolci Egyetem Ózdra kihelyezett tagozatának esetében is, amelyet a kezdetekkor igyekezett ellehetetleníteni – talán azért, mert eredetileg az Janiczak Dávid és az egyetem közös szándéka és erőfeszítése volt -, végül sietve a program élére állt, és a leglelkesebben lengette a projekt zászlaját. Riz Gábor most is ugyanazokkal az ígéretekkel kampányol, mint 2010-ben és 2014-ben. Fidesz-kormány alatt fideszes képviselő, akinek minden lehetősége adott volt az elmúlt nyolc évben, hogy hathatót lépéseket tegyen, mégsem történt semmi sem.

Riz Gábor botránya az országos sajtót is elérte, amikor kiderült, hogy nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában 500 ezer forintos plusz jövedelemét. A Jobbik akkor feljelentést tett. Mi lett ebből az ügyből azóta?

Igen, Riz miután a vagyonbevallásában „elfelejtette” feltüntetni félmilliós miniszteri biztosi fizetését, a feljelentést követően „javította” azt. A bíróság azóta sem adott választ…

A választókerületben korábban kiemelt téma volt a farkaslyuki bánya újranyitása, ami sok bányásznak adott reményt, de aztán az erre alakult cég nem teremtett munkahelyeket. Az eredmény egy félbehagyott bányakutatás, illetve adósság lett. Pontosan mi történt?

Nemrég egy nyílt levelet fogalmaztam meg az országgyűlési képviselőnek, hiszen ő 2011-óta kampányolt azzal, hogy a nagy múltú, és egyébként jelentős szénvagyonra épülő farkaslyuki bányát újranyitják. Ebben a levélben tettem fel a sokakat foglalkoztató kérdést: hol a beígért bánya? Elmondása szerint 350 millió forintot különítettek el arra az előtanulmányra, amelynek alapján környezetbarát módon kezdik el újra kitermelni a farkaslyuki szenet. Először kínai, majd legutóbb japán befektetőkről beszélt, de nincs látható eredménye. A Miskolci Egyetem bányász szakos hallgatóinak kialakított tanbánya létrehozásával is hitegetett, annak sincs nyoma se. Vájárképzés is indult állítólag, de a végzett tanulókkal se találkozni a Gyürki-táró előtt…

Ózdon korrupcióról és hűtlen kezelésről suttognak az Ipari Parkkal kapcsolatban. Tavaly februárban építészek, mérnökök és művészettörténészek írtak nyílt levelet, és a védett műemléknek számító ózdi acélműi csarnok elkótyavetyélése ellen álltak ki. Mi van ennek az ügynek hátterében, illetve megállapíthatóak-e felelősök?

A korábbi fideszes városvezetés, valamint a jelenlegi országgyűlési képviselő az Ózdi Ipari park egyes vezetőivel, egyéni anyagi érdekek mentén játszadoztak a város örökségével, és erős kulturális identitást meghatározó értékeivel. Riz Gábort korábban azzal keresték meg, hogy ha segít levetetni a Finomhengermű csarnokról a műemléki védettséget, akkor nem bontja el az egykori acélműi épülettorzót, vagy, ahogy a helyiek ismerik, a ROM színpadot. Ez egy etikátlan, gazdaságtalan, és egyoldalú üzlet.

A finomhengerműi védettség levételével egy súlyos törvénytelenséget lepleznek, ugyanis a védett, sok esetben száz évnél régebbi gépeket ócskavasként adták el.

A műemléki hivatal ez ügyben nem indított eljárást. Annak ellenére sem, hogy személyesen kerestem fel az örökségvédelmi hivatal regionális vezetőjét, vizsgálja ki az ügyet.

A Fidesz-kormány korábban sikerként harangozta be az ózdi Magyar Nemzeti Digitális Archívum létrehozását.

Az ózdi MaNDA beruházások jelenleg több mint négymilliárdból létrehozott szemfényvesztések és beváltatlan ígéretek halmazát jelenti. Riz Gábor hétszázfős munkahelyeket ígért, ehelyett jelenleg a közfoglalkoztatottakkal együtt vannak körülbelül ötvenen, a két épületben együtt. A Filmtörténeti Élménypark beígért filmkópiái helyett üres polcok, az eredeti díszletek helyett papírmasé falak, az eredeti jelmezek helyett silány másolatok várják drága pénzért a látogatókat.

A választási kampány erőszakos hangulatát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Orbán Viktor a március 15-i beszédében megtorlással fenyegette az ellenzéki embereket. Ez a fideszes retorika érvényesül a választókerületben is?

Sajnálatos módon az Orbán-kormány hatalmi eszközeként alkalmazott félelemkeltés érezteti hatását vidékünkön is. Találkoztam olyan emberekkel, akik félnek nyíltan felvállalni véleményüket, azonban olyanokkal is, akiknél ez a húzás kontraproduktív hatást ért el. Még inkább megerősítette azt a hitet, hogy a kormányt le kell válltani. Amikor a tavaly október 23-i beszédében Tamás Barnabás, Putnok fideszes polgármestere nyaktilóval fenyegette meg az ellenzéki politikusokat, sokan azt gondoltuk, nincs lejjebb. De, ahogy a mondás is tartja: a fejétől bűzlik a hal!

A térség kiemelt problémái közé tartozik a munkahelyek hiánya miatti elvándorlás, az egészségügyi ellátás rossz helyzete, a közlekedési adottságok hiányosságai. Korábban egy térségre szabott programot ígért. Elkészült? Hogyan állna neki képviselőként a megoldások megvalósításának?

Örömmel mondhatom, hogy az elmúlt hónapok eredményeként sikerült azt a problématérképet elkészíteni, ami a térségünkre jellemző hiányosságokra rámutat. Az erre épülő programom alapvető problémákra fókuszál, hiszen még az országos szinthez képest is vidékünk van legjobban leszakadva a nyugati országrésztől. Sokat beszélgettem a különböző településeken élő emberekkel, akiknek az észrevételei alapján általánosítható, az egész térségre jellemző megoldási javaslatokat állítottam össze. Ennek alapján a legsürgetőbb például olyan úthálózat kialakítása, amely révén biztonságosan megközelíthetők még a legkisebb települések is. Jó állapotú utakra van szükség, hogy ne az autók szervizszámlája gyarapodjon, hanem azoknak a turistáknak, kereskedőknek, befektetőknek a száma, akik majd szívesen jönnek vidékünkre. A gazdaságélénkítés alapja a jó közlekedés mellett a helyi adottságok. Amennyiben a Jobbik kormányt alakít, stratégiai szövetséget fogunk kötni a mikro-, kis- és közép vállalkozásokkal. Az a célunk, hogy a munkaerőhiányt a helyi vállalkozások támogatásával enyhítsük. Ebben stratégiai szerepe van az állattenyésztés- erdő és földművelés, illetve a turizmus ágazataiban résztvevők szereplőinek. Az egzisztenciális biztonság mellett fontos az emberi élet biztonsága is. Elfogadhatatlan, hogy a fiatalok nem mernek kimerészkedni sötétedés után az utcára, az egyedül élő időseknek félniük kell a saját otthonaikban. Ezen változtatni fogunk. Az országos rendvédelmi szervek mellett a helyi szerveződéseket is segíteni fogjuk: polgárőrség, faluőrség, mezőőrség és önkéntes tűzoltóság létrehozásával, valamint a meglévők erősítésével. Ez természetesen csak néhány fontosabb pont a programomból, amelyet megválasztásomat követően a parlamentben, az itt élők érdekében képviselni fogok. A Jobbik kormányra kerülésével pedig igyekszem maradéktalanul mindet megvalósítani.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »