Felmelegszik a Csendes-óceán – ezért kellett elmenekülni százezer embernek Paraguayban

Százezerre emelkedett a paraguayi fővárosban azoknak a száma, akik az ország nevét viselő folyó áradása miatt lakhelyük elhagyására kényszerültek.

Az asuncióni városi vezetés illetékesei az EFE spanyol hírügynökségnek hétfőn azt mondták, hogy az evakuáltak nagy részét, mintegy 80 ezer embert a kormány által biztosított menedékhelyeken szállásolták el, míg a többieket hozzátartozók vagy barátok fogadták be. Andrés Granje, az asuncióni polgármesteri hivatal sajtóosztályának illetékese elmondta, hogy kedden tanácskozást tartanak a főváros új vezetője, az asuncióni érsek és a katasztrófavédelmi hatóságok részvételével, hogy közös stratégiát dolgozzanak ki a károsultak megsegítésére. Uruguay több régiójában is szükségállapotot hirdetettek a súlyos áradások miatt, amelyek Brazíliát sem kímélték. Dilma Rousseff brazil elnök szombaton a déli Rio Grande do Sul szövetségi államban uralkodó állapotokat helikopterről tekintette meg. A térségben az utóbbi napokban 9 ezren kényszerültek otthonuk elhagyására.

A súlyos árvizeket az El Nino időjárási jelenségre vezetik vissza,

amely a Csendes-óceán középső részének felmelegedése nyomán kettő-hét évente érezhető, és miközben szárazsággal fenyegeti Délkelet-Ázsiát és Ausztráliát, áradásokat okoz Dél-Amerikában.

Az ENSZ Meteorológiai Világszervezete (WMO) szerint idén az utóbbi 65 év három legerősebb El Nino jelenségének egyikével kell számolni. Az El Nino általában október és január között éri el maximális erejét, a jelenség okozta szélsőséges időjárás még gyakran kitart az első negyedévben, mielőtt lecsendesedik.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »