Fiatal lányok fogva tartásával vádolják R. Kellyt

Fiatal lányok fogva tartásával vádolják R. Kellyt

A BuzzFeeden jelent meg egy részletes cikk arról, hogy az R&B énekes állítólag fiatal lányokat tart akaratuk ellenére házaiban. A lányok szülei azt mondták: hónapokon keresztül nem beszéltek a fiatalokkal, akik teljesen a zenész irányítása alatt állnak.

Állítólag szabályokat kell betartaniuk azzal kapcsolatban, mikor ehetnek, fürödhetnek vagy aludhatnak, mit kell viselniük, illetve hogyan kell szexuális kapcsolatot teremteniük a férfival, aki gyakran rögzíti is az együttléteket. Az énekes a szülők elmondása alapján azt ígérte a lányoknak, hogy segíteni fogja zenei karrierjüket.

Megszólaltak olyan emberek is, akik korábban közel álltak R. Kellyhez. Ők azt mondták, hat nő él az énekes által kezelt ingatlanokban, akik ha „megszegik a szabályokat”, fizikai és lelki bántalmazással néznek szembe.

Az ügyben több szülő is a rendőrséghez fordult, ám a lányok azt állították, nem tartják őket fogva.

Az R&B énekes cáfolta az ellen felhozott vádakat. Ügyvédje közölte: az énekes küzdeni fog azért, hogy tisztázza nevét. Hozzátette, R. Kellyt aggodalommal töltik el a közelmúltban megjelent hírek, és tagadja az állításokat – írja a BBC.

R. Kellyt már korábban is vádolták szexuális visszaélésekkel, de végül soha nem találták bűnösnek. Korábban ugyanaz az újságíró számolt be egy esetről, aki a BuzzFeeden megjelent riportot közölte.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »