Fideszes belháború áldozata lett Lázár

Fideszes belháború áldozata lett Lázár

Múlt héten vette át egyéni képviselői mandátumát Lázár János, a harmadik Orbán-kormány kancelláriaminisztere, aki az ebből az alkalomból tartott makói beszédében lerántotta a leplet az őt fúró „ellendrukkerekről” – ismertette az Mfor.

Kétciklusnyi kormányzati munka után az embernek nemcsak drukkerei, hanem ellendrukkerei is vannak házon belül és házon kívül. Főleg, ha olyan kormányinfós stílusa van az embernek, mint nekem. Sokan szorítottak tehát azért – különösen február 25-e után –, hogy a választásokon megbukjak és a 2018 és 2022 közötti politikából eltűnjek. A választóknak hála, ez nem így történt. Visszatértem, maradok és küzdök tovább

– jelentette ki a kormányból most távozó miniszter. Lázár kancelláriaminiszterként 112 alkalommal tartott Kormányinfót, ahol a kormányzati döntések mellett az újságírók a kabinet bármely ügyében kérdezhették őt.

Hírdetés

Emlékezetes, a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson a Fidesz jelöltje meglepetésre hatalmasat bukott, az ellenzéki pártok által támogatott független jelölt 16 százalékpontot vert a kormánypártok jelöltjére. A parlamenti választáson azonban Csongrád megye 4. választókerületét simán hozta, 51,78 százalékos eredményével szemben csak a jobbikos Kiss Attila tudott felmutatni 36,71 százalékot, a többi párt 10 százalék alatt végzett.

Lázár mostani beszédéből kiderült, a Fideszen belül többen is azért szorítottak, hogy a polgármester-választási bukta után Lázár is szenvedjen vereséget, és tűnjön el a közéletből. Ez a várakozásuk részben sikerült, hiszen a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerepét a Fidesz eddigi frakcióvezetője, Gulyás Gergely veszi át.

Nyílt titok, hogy Lázár Jánosnak több konfliktusa is volt mind a Fideszen, mind a kormányzaton belül. Rogán Antal kinevezése körül merült fel, hogy a kormánypropaganda a Miniszterelnökség alá kerülne, ám ekkor a tárcavezető ultimátumot intézett Orbán Viktor kormányfőhöz: ha Rogán alá érkezik, akkor ő lemond. Több forrásból is úgy tudjuk, Lázár – akinek ugyancsak voltak kétes ügyletei, mint például a vadászkastély vagy épp a lézerblokkoló – nem nézte jó szemmel azokat a piszkos bizniszeket, amik Rogán Antal V. kerületi polgármesterségének idejéhez köthetők.

Portálunk úgy tudja, Lázárnak felajánlották az agrártárca vezetését is, ám azt visszautasította. Lázár mostani beszédében azt is kijelentette, az ő szándéka volt, hogy ne legyen tovább miniszter, már múlt ősszel világossá tette, hogy a helyi ügyeket akarja képviselni. Ezt a döntését ezek szerint néhányan – vagy többen – helyeselhették a kormányon belül – teszi hozzá az Mfor.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »