Fideszes zsoldban áll Rubi Gergely? – Gyanús módon akart megzavarni egy fórumot a bukott képviselő

Fideszes zsoldban áll Rubi Gergely? – Gyanús módon akart megzavarni egy fórumot a bukott képviselő

A kormányzati irányítás alatt álló közmédiától kezdve, az MTI-n, a habonyi propagandagyárakon át, a szintén narancsos kontroll alatt lévő  Kékes Onlineig minden fideszes médium kárörvendően számolt be a rövid intermezzóról,

amely során Rubi Gergely a Jobbik elnökének előadása alatt, a lakossági kérdések szekciójánál előlépett a művelődési központ színpadáról, és leárulózta Vonát.

Rubi a Kékes Online-nak adott nyilatkozatában „a néppártosodás áldozatának” (:D – a szerk.) próbálta meg beállítani magát, és azon kesergett, hogy a Jobbikban szerinte már „nincs elszántság”, bár ez leginkább a fideszes lakájmédiumból hiányzott, hiszen a riport alatt bár vágóképként végig Vona és Rubi konfrontációját mutatták, magából a szóváltásból egy hangot sem hallhat a néző. Valószínűleg pont azért, mert a magából bohócot csináló egykori jobbikosnak a híresztelésekkel ellentétben mégsem sikerült „felmosnia a padlót” a pártelnökkel.

A Jobbik miniszterelnök-jelöltje láthatóan nem jött zavarba a szánalmas próbálkozástól, Rubit viszont még a közönség soraiból is melegebb égtájakra küldték el egyesek. A „néppártosodás-túlélővel” nem most fordul el először, hogy a Vona Gáborra kíváncsi közönség látványosan ellene fordult:

Rubi Gergely: „Anyádat futtatom, majd abból megadom!”

Botrányt próbált okozni Vona Gábor lakossági fórumán az Echo Tv kamerái előtt Rubi Gergely. A kibukott jobbikostól volt aki pénzét kérte vissza a fórumon, erre Rubi anyázásba kezdett.

Kilóg a lóláb a függöny mögül

Az esetben azonban nem ez az igazán érdekes, hanem amit bennfentes forrásaink árultak el a gyanús körülményekről, ahogy Rubi Gergely megjelent a helyszínen:

Hírdetés

portálunk ugyanis úgy tudja, hogy a renegát jobbikost Horváth Lászlóhoz, Vona Gábor Heves megyei fideszes ellenfeléhez köthető településvezetők csempészték be a fórumra.

Informátorainktól úgy értesültünk, hogy a helyszínen, jóval a rendezvény kezdete előtt megjelent a szintén fideszes színekben politizáló mátraderecskei polgármester, Forgó Gábor, aki valószínűleg Pétervására kormánypárti vezetésétől tudott az eseményről.

A szervezők nem is nagyon értették, hogy mit keres ott a településvezető, aki gyanúsan behízelgő volt a fórum előkészítőivel. A valódi okra akkor derült fény,

amikor Rubi Gergely előlépett a művház színpadának függönye mögül.

A szó szerint színpadias antré láthatóan nem érte váratlanul a köztévé helyszínen tartózkodó operatőrét, aki a provokátor megjelenése előtti pillanatokban már úgy fókuszálta a kamerát, hogy a még beszélő Vona helyett a hamarosan megjelenő Rubi legyen a középpontban. De az sem véletlen, hogy a köztévé mellett a már említett Kékes Online is olyan hosszúságú interjút készített Rubival, amilyet, hisz a Domain.hu szerint a kormányközeli médium weboldalát először Horváth László nevére jegyezték be (ez azóta megváltozott):

Ezek alapján nem olyan nehéz kikövetkeztetni, kik hurcolják Rubi Gergelyt Vona Gábor fórumaira, hogy úgynevezett „botrányokat” kavarjon, melyeken aztán a Fidesz-média jókat csámcsoghat.

Szoknyás-kendős alakok próbálták megzavarni Vona Gábor utcafórumát – A rendőrség közbelépett

A fideszes provokátorok egyébként a fórum végén szót is kaptak, Vona Gábor pedig válaszolt is az alaptalan rágalmakra.A bekiabálókat az N1TV próbálta kérdezni arról, miért zavarták meg a rendezvényt, azonban a cigány származású férfi és édesanyja érdemi válaszok helyett csak a narancsos propaganda paneljeit ismételgette.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »