Figyelő: Gyurcsány felesége lehet Botka utódja

Figyelő: Gyurcsány felesége lehet Botka utódja

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke kész eleget tenni Botka László azon követelésének, hogy lemond listás helyéről a közös baloldali listán, azonban cserébe azt kéri, hogy felesége, Dobrev Klára legyen a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt – írja a kormányközeli Figyelő baloldali forrásokra hivatkozva.

A Figyelő online kiadása végigvette miért is tűnhet észszerűnek ez a forgatókönyv:

Hírdetés

Egyrészt Gyurcsány ezzel bebizonyítja lehetséges szövetségeseinek, hogy kész „áldozatot” vállalni, és megfelelni Botka feltételének. Egyes vélemények szerint egy női jelöltet kevésbé lehet agresszívan támadni negatív kampánnyal. Ugyanakkor Dobrev Klárának komoly vezetői és államigazgatási tapasztalatai vannak, hiszen nemcsak családi cégének, az Altusnak a vezérigazgatója, de dolgozott annak idején a Draskovics Tibor vezette pénzügyminisztériumban is. Mivel az Altus 2014-ben 1,5 milliárd forintos keretszerződést kötött az Európai Bizottsággal az uniós támogatásokhoz kapcsolódó tanulmányok készítésére, nem kizárt, hogy Gyurcsány felesége jó kapcsolatokkal rendelkezik Brüsszelben. És végül Gyurcsány felesége révén közel maradhat a frontvonalhoz.

A kormánypárti lap online kiadása szerint az MSZP minapi vezetőségi ülésén Hiller István választmányi elnök nekiment Botka László miniszterelnök-jelöltnek. Hiller állítólag nem elégedett Botkával, mert nem hozza az eredményeket.

Dobrev miniszterelnök-jelöltsége azért is meglepő, mert a Magyar Narancsnak adott tavaly novemberi interjúban egyértelműen kijelentette: nem lesz baloldali miniszterelnök-jelölt. Pedig mint akkor elmondta, többen is felvetették az ötletet, de másfél éves fia és épülőben lévő tanácsadó cége miatt nem tudna teljes állásban politikával foglalkozni.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »