Főhajtás özvegy Horthy Istvánné emléke előtt

Főhajtás özvegy Horthy Istvánné emléke előtt

FELSÕELEFÁNT. A Horthy Miklós Társaság és a Horthy István Mártírok és Hõsök alapítvány tagjai vasárnap a Nyitra melletti Felsõelefánt községbe látogattak, hogy részt vegyenek Horthy Istvánné, gróf Edelsheim-Gyulai Ilona mellszobrának felavatásán boldog gyermekkorának helyszínén.

A mellszobrot a Horthy István Mártírok és Hõsök Alapítvány ajándékozta a község lakóinak, akik azt szeretettel fogadták és méltó módon helyezték el a községháza elõcsarnokában.

Jaroslav Jazvinský polgármester és a helybéliek baráti szeretettel fogadták a községbe látogatókat. Edelsheim-Gyulai Ilona mellszobrát Põcze István evangélikus tábori lelkész áldása után a polgármester és Zetényi Csukás Ferenc, az alapítvány elnöke közösen leplezte le. Az ünnepség után az érdeklõdõk megtekinthették az ez alkalomra készült kiállítást, melyet Ilona asszony gyermek- és fiatalkorában készült fényképekbõl, tárgyi emlékekbõl állítottak össze.

A nyelvi nehézségek ellenére nagyszerûen megértették egymást szlovák és magyar emberek, egyetértettek abban, hogy hidat kell építeni nemzeteink között, meg kell találnunk azokat a pontokat, ahol sikeresen tudunk együttmûködni egymást felemelve.

Az ünnepség után a Horthy Miklós Társaság és a Horthy István Mártírok és Hõsök alapítvány tagjai Mészáros Péter, a család történetének kutatója társaságában megtekintették az Edelsheim-Gyulai család kastélyát, mely jelenleg állami tulajdonban van, üresen áll jobb sorsára várva.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »