Folytatódik az ellenzéki szappanopera, immár a Parlamentben

Folytatódik az ellenzéki szappanopera, immár a Parlamentben

A Jobbik szerint imponáló lenne Orbán Viktor beszéde, ha nem ő tartotta volna, és az elmúlt nyolc évben nem ő lett volna a miniszterelnök. Tóth Bertalan pedig azt mondta, nem kívántak “sem tapsolni, sem gratulálni” egy olyan miniszterelnöknek, akinek pártja “bizonyítottan rendszerszinten manipulálta a választásokat”. Folytatódik az ellenzéki szappanopera, immár a Parlamentben.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője Orbán Viktor parlamentben elmondott beszéde után sajtótájékoztatón csütörtökön azt mondta, sok szép szó és gesztus fogalmazódott meg, ezek között említette a háromharmad képviseletét. Furcsállotta azonban, hogy az elmúlt nyolc évben a megosztás politikáját mutatta be a miniszterelnök. Hozzátette: legutóbb Gyurcsány Ferenc alkalmazta az “oszd meg és uralkodj” elvet, de az a politika megbukott. Elmondta azt is, hogy a miniszterelnök beszéde több ponton fenyegetés is tartalmazott, de Gyöngyösi Márton szerint csak az fenyegetőzik, aki fél.

A frakcióvezető szerint Orbán Viktor olyan gazdasági és társadalmi víziót rajzol fel, amely “köszönőviszonyban sincs” a realitásokkal. Az országot az elvándorlás, a demográfiai katasztrófa és az elszegényedés jellemzi. Közölte továbbá, ha igaz lenne az, amit Orbán Viktor állít, hogy Magyarország a lehetőségek országa, akkor nem a külföldi álláskeresések száma, hanem a külföldről beáramló emberek száma növekedne, akik itt akarnának boldogulni. Ma az ország Gyöngyösi Márton elmondása szerint a korrupcióra épül, oligarchák működtetik, a fiatalok pedig tömegesen menekülnek el.

Kitért arra is, hogy “csúcsra járatták” a gyűlöletkampányt és a megosztás politikáját, Magyarország pedig nemzetközi szinten elszigetelődött. Ehelyett az összefogás politikáját kell követni, és úgy lehet az országot emelkedő pályára állítani, ha eljuttatják a magyar álláspontot a brüsszeli tárgyalóasztalokig.

Az MSZP-Párbeszéd a választások bizonyítottan rendszerszintű manipulálása miatt nem vett részt Orbán Viktor miniszterelnök parlamenti megválasztásán – közölte az MSZP frakcióvezetője, az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség vezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Tóth Bertalan azt mondta, nem kívántak “sem tapsolni, sem gratulálni” egy olyan miniszterelnöknek, akinek pártja “bizonyítottan rendszerszinten manipulálta a választásokat”. Felhívta a figyelmet a választási eljárási törvényre, amit szerinte Áder János köztársasági elnök és Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke is kifogásolt. Tóth Bertalan közölte, nem kívántak sem tapsolni, sem gratulálni egy olyan miniszterelnöknek, akinek gázszerelője uniós és magyar adófizetői pénzekből ma már Magyarország leggazdagabb embere.

Hozzátette: azért sem vettek részt a választáson, mert a kormányfő családtagja “bizonyítottan szervezetten csalta el az európai uniós pénzeket”. Az ellenzéki politikus szóvá tette azt is, nem volt lehetőség arra, hogy a kormány programjáról vitatkozzanak. Tóth Bertalan szerint Orbán Viktor egyoldalúan közölte álláspontját, és ilyet már hallottak 2010-ben és 2014-ben is, csak éppen soha nem az történt, amit a miniszterelnök bejelentett.

Hírdetés

2010-ben nem jelentette be, hogy elvonják a magánnyugdíjpénztári befizetéseket, hogy százmilliárdokat vonnak ki az egészségügyből, az oktatásból, hogy megvonják a szociális ellátásokat, hogy korlátozzák és kiüresítik az önkormányzati rendszert – sorolta. A szocialista politikus közölte, most is arra készülnek nem az fog történni, amit a miniszterelnök bejelentett.

Tóth Bertalan kitért arra, hogy lehetetlennek tűnő dolgokat ígért a kormányfő, amikor azt mondta, Magyarország 2030-ra Európa első öt legélhetőbb országa között lesz. Szerinte azért eddig tervez Orbán Viktor, mert eddig tart az EU következő költségvetési ciklusa. Összegzése szerint Orbán Viktor az elmúlt nyolc évhez hasonló igazságtalan gazdaságpolitikát akar folytatni, az MSZP-Párbeszéd viszont az igazságosságra épülő szociális demokráciában hisz.

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője semmitmondónak értékelte a miniszterelnök beszédét és jelezte, nem arra figyelnek, amit Orbán Viktor mondott, hanem amit tenni fog. Hozzátette: a miniszterelnök beszédében a szöges ellentétét vázolta fel annak, amit az elmúlt nyolc évben csinált. Folyamatos forráskivonás történt az egészségügyből és az oktatásból – mondta.

Elmondta, az MSZP-Párbeszéd a kormányfő egészségügy ésszerűsítésére vonatkozó kijelentését nem tudja másként értelmezni, minthogy “Orbán Viktor az egészségügy privatizációjára készül”. Mindent megtesznek azért, hogy ezt megakadályozzák – hangoztatta. Szabó Tímea szerint Orbán Viktor szavaiból egyértelművé vált, a következő négy évben Magyarország semmi jóra nem számíthat. A miniszterelnök 2030-ig továbbra is le kívánja nyúlni saját haverjainak az uniós pénzeket, ez egy egészen konkrét ígéret – mondta.

Jelezte, az MSZP-Párbeszéd a korrupció megállításán és szociális demokrácia meghonosításán fog dolgozni. Kérdezték a frakcióvezetőket arról, mit szólnak ahhoz, hogy az Országgyűlés alakuló üléséről távozóban egyházi vezetőket köptek le tüntetők kedden. Szabó Tímea és Tóth Bertalan is elítélte a történteket, elutasították az erőszak minden formáját.

Szabó Tímea közölte, sajnálják, hogy ilyen atrocitás érte az egyházi vezetőket, de meg kell érteni az emberek elkeseredettségét. Szerinte ma a parlament nem az emberekért való munkát jelképezi, hanem a korrupciót, a lopást, az emberek kizsákmányolását.

MTI

The post Folytatódik az ellenzéki szappanopera, immár a Parlamentben appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »