Gázszerelőnek adta ki magát egy férfi Csongrádban – de nem a Mészáros-modellt akarta követni

Két elkövető 2017. július 13-án valamivel 19 óra előtt csengetett be a sértett házába, ahol a férfi gázszerelőnek adta ki magát. Azt mondta, hogy szabálytalanul működik az idős ember gázórája, de ha kifizeti, ő megjavítja. Ebbe a sértett beleegyezett, és 20 ezer forint előleget adott át a gyanúsítottnak, amit a járműben várakozó társával elosztottak, és távoztak a helyszínről.

A csongrádi nyomozók a feltételezett elkövetőket azonosították, és a rendőrkapitányságra előállították. Őket gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során a bűncselekmény elkövetését részben elismerték. Csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ellenük. A Csongrádi Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte, és az ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek továbbította – olvasható a Police.hu-n.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »