Germanwings-katasztrófa – visszavont szigorítások

Már több mint két év telt el a Germanwings-gép katasztrófája óta, a légitársaság most úgy döntött, eltörli az azóta hozott biztonsági szigorításokat. Az öngyilkos pilóta miatt a cég akkor úgy határozott, hogy a repülés alatt mindig két pilótának kell lenni a pilótafülkében. Most azt közölték, hogy ez a szabály nem növeli a biztonságot, sőt inkább nagyobb kockázatot jelent.

Háy György biztonságpolitikai szakértő szerint ezeket a biztonsági intézkedéseket a gyógyszerekhez lehet hasonlítani, vagyis ugyan ad megoldást a problémára, de vannak mellékhatásai.

Úgy fogalmazott: a szabály szerint, ha egy ember kimegy a mosdóba, akkor valakinek be kell mennie helyette még előtte. Ennek hátránya, hogy ugyan azt a lehetőséget, amely a gép vesztét okozta, csökkenti, ugyanakkor egy másik veszélyt fokoz, hiszen így kiszámítható, mikor nyílnak az ajtók. Úgy értékelték, hogy ez a veszély nagyobb, mint az, amit el tudnak hárítani – tette hozzá.

Hírdetés

A tervezett biometrikus rendszerrel kapcsolatban a szakértő azt mondta, hogy minden egyes személyzeti tag ujjlenyomatát fel kell ismerni, akik a gépen tartózkodnak – szerinte elképzelhető, hogy ez záros határidőn belül megvalósul.

A Kubában becsapódott géppel kapcsolatban Háy György azt mondta, régi, bevált szovjet gyártmányról van szó, amely a kiöregedés stádiumában van, lecserélésük napirendre kell, hogy kerüljön. Hozzátette: ilyen típusú gépeket olyan társaságok olyan környezetben üzemeltetnek, amelyek általában elmaradott térségekben működnek, így itt lényegesen magasabb a kockázata a baleseteknek.

Kiemelte: szerinte a magyar pilóták megfelelő képzést kapnak nemzetközi sztenderdek szerint. Mikor a Malév beszüntette a működését, a pilóták és légiutaskísérők nagy része külföldön talált állást.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »