Goodfriend előbújt és ismét támad

„Jóbarátunk” szokásához híven a zavarosban halászik.

A budapesti amerikai nagykövetség korábbi ideiglenes ügyvivője kevesek emlékében él úgy, mint egy korrekt diplomata, sokkal inkább arról híresült el, hogy ittléte idején folyamatosan megpróbált beavatkozni a magyar belügyekbe.

Arra is volt példa, hogy egy úgymond kitiltási ügy kapcsán gyakorlatilag parancsokat osztogatott az Orbán-kormánynak, melyek valódi célja nem más volt, mint a kormány megbuktatása. De az is végig nyilvánvaló volt, hogy Andre Goodfriend a bevándorlás kérdésében a Soros-féle passzátszelet fújja és ezzel úgy avatkozik bele a magyar belpolitikába, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Hírdetés

Akik azt gondolták, hogy a nevével ellentétben nem éppen „jóbarátként” viselkedő diplomata megbízatásának lejárta után békén hagy majd minket, nos azok bizony jókorát tévedtek.

Goodfriend ugyanis ezúttal egy igazán érdekes és váratlan Facebook-posztot tett közzé, melyben a magyar kormányt politikai támadások alatt tartó, Soros-féle Közép-európai Egyetem tevékenységét méltatja, miközben az igazság haláláról és tekintélyelvűségről ír.

Az természetesen nem derül ki a posztból, hogy a volt ügyvivő ezt most éppen milyen minőségében teszi, magánemberként vagy Soros György megbízottjaként.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »