Gyerekkatonákat képez ki a szomáliai Al-Kaida (képek)

Gyerekkatonákat képez ki a szomáliai Al-Kaida (képek)

Már több bizonyítékot összegyűjtöttek az emberi jogi csoportok arról, hogy a szomáliai terrorszervezet 8-15 éves gyerekeket képez ki dzsihadistáknak.

Összegyűjtötték a tanárokat egy irodába és bezárták őket, majd az osztályokból elvitték azokat a gyerekeket, akik nekik kellettek – mesélte a szomáliai főváros egyik iskolájában tanító tanár. Amikor a tanárok megkérdezték, hogy hova viszik a gyerekeket, a szélsőségesek azt felelték, hogy harcolni.

A dzsihadisták legfőképp a 8-15 éves gyerekekre hajtanak – állítja a Human Rights Watch (HRW) kenyai részlege. Az utánpótlás beszerzése már 2017 közepe táján elkezdődött, azóta pedig már elkezdődött az összegyűjtött gyerekek kiképzése is. Valószínűleg több ezer gyereket raboltak el.

Az Al-Shabab több vallásos iskolát is megszállt, amelyeket a saját oktatási központjaiként működtet. A gyerekeket már nagyon fiatalon elkezdik oktatni a szélsőséges eszmékre. Az iskolákban csak olyan anyagokat taníthatnak, amikkel egyetért az Al-Shabab.

.

Ez elmúlt két évben drasztikusan megemelkedett az al-Shabaab által elkövetett gyerekrablások száma. A gyerekeket iskolákból, a saját otthonukból és az utcákról rabolják el. Sehol sincsenek biztonságban – közölte Zama Neff, a HRW munkatársa.

Hírdetés

A terrorszervezet 2017 szeptemberében legalább 50 fiút és lányt ragadott el két burhakabai iskolából. A diákokat Bulo Fulayba szállították, mivel ott található az egyik kiképzési központjuk. Két héttel később visszamentek és még 25 diákot magukkal vittek.

Az Al-Shabab arra kényszeríti a gyerekeket, hogy harcoljanak. A frontvonalra küldik őket, direkt az első sorba, golyófogónak, hogy a felnőtt harcosokat megvédjék – tette hozzá Neff.

A tengerparti városból, Adaleből 500 gyerek menekült el, többségük 10-15 éves. A szomszédos régiókba, Galguduudba, Hiranba és Középső-Shabelle-be mentek.

A terrorszervezetet 2004-ben alapíthatták néhány hadúr közreműködésével. Az etióp csapatok 2009-ben vonultak ki Szomáliából, miután felállítottak egy ideiglenes szövetségi kormányt. Végül az Al-Shabab katonái elfoglalták az ideiglenes kormány székhelyét és megöltek három minisztert. A militáns ifjúsági mozgalomból szakadárok szélsőséges csoportja lett, akik dzsihádot folytatnak az iszlám ellenségei, az ideiglenes szomáliai kormány és az Afrikai Unió szomáliai missziója ellen.

Valószínűleg azért, hogy pénzt szerezhessenek “iszlámtalannak” nyilvánítottak az arany és ezüst fogászati töméseket, amiket át kellett adni a szélsőségeseknek. Ebből kifolyólag sokszor erőszakkal távolítják el a dentális tömőanyagok, de sokszor megcsonkítják vagy lefejezik a foglyaikat. A terrorszervezet üldözi a Szomáliában élő keresztényeket is, akik szerintük Etiópiának dolgoznak.

Orientalista.hu – 888.hu


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »