Gyorshír: az Iszlám állam ISIL fegyveresei lőtték le az orosz utasszállítót

Az Iszlám állam dzsihadista TERRORszervezet egyiptomi szárnya szombaton Twitter-üzenetben közölte, hogy katonái lőtték le a Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállító repülőgépet.A lkatasztrófának egyetlen túlélője sincs. Az Egyiptomból Oroszországba tartó Airbus A-321-es típusú repülőgépen 217 utas – köztük 17 gyermek – és hét főnyi személyzet tartózkodott. Az utasok többsége orosz volt, három ukrán és egy fehérorosz állampolgárt is azonosítottak az utaslistán.

Magyar Menedék - Pogány Biblia

Hírdetés

A járat egy nehezen megközelíthető hegyvidéki területen zuhant le. Kairói repülőtéri források szerint mielőtt az Airbus eltűnt volna a radarképernyőkről, a pilóta engedélyt kért a legközelebbi repülőtéren való leszállásra, mert rádiókapcsolata korábbi megszakadása miatt ezt szükségesnek tartotta. 23 perccel a felszállás után teljesen megszakadt a kapcsolat a géppel, amely ekkor már 11 ezer méter magasan repült. Az egyiptomi illetékesek abból indulnak ki a katasztrófa vizsgálata során, hogy műszaki probléma okozta a szerencsétlenséget.A mentők megtaláltak több mint száz holttestet a helyszínen, köztük több gyerekét. Van olyan utas, aki még be volt szíjazva a székébe.A gép kettétört, egy kisebb részre hátul, és egy nagyobbra elöl, amely egy sziklának csapódott. Az orosz operatív stáb bejelentette, hogy már ma megkezdhetik az utasok hozzátartozóinak a katasztrófa helyszínére való szállítását. A szentpétervári Pulkovo repülőtéren, ahová a járatot dél körül várták, orvosok, pszichológusok segítenek a hozzátartozóknak a történtek feldolgozásában. (

MTI


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »