Gyurcsány a sitten

Gyurcsány a sitten

Gyurcsány Ferenc tegnap meglátogatta a tököli börtönben Császy Zsolt törvényesen elítélt korrupciós bűnelkövetőt. Kipróbálta a helyi menzát is, dicsérte a hazai büntetés-végrehajtás tevékenységét, amiben aligha volt igaza. Ugyanis szabadon távozhatott.

„Ma meglátogattam a tököli börtönt, azt, ahol Császy Zsoltot, egykori kollégámat, mai barátomat tartják fogva egy koncepciós pert követően, ártatlanul elítélve” – írta a Facebook oldalán Gyurcsány Ferenc.

A Demokratikus Koalíció elnöke bejegyzése szerint ellátogatott az intézmény számos helyiségébe is. „A börtön parancsnoka korrekt, átfogó tájékoztatást adott az intézmény működéséről, majd az étkezőben megkóstoltam a börtönkosztot, meglátogattam a börtön iskoláját és könyvtárát”.

Utóbbi helyen rákérdezett arra is, hogy itt találja-e esetleg diplomamunkáját. Válaszul a könyvtárosok harsányan somolyogtak. Ilyen irodalmi teljesítménnyel ugyanis sokéves felsőoktatási képzésük ellenére sem találkoztak sohasem. Másfelől börtönkönyvtárban praktikus, ha pénzügyi bűnözéssel kapcsolatos szakirodalom van. Feri erre mondta, hogy ő ilyet sohasem tett, mert liberálisan baloldali demokrata, akik tudvalévőleg sohasem lopnak.

Feri ment tovább, és jól is érezte magát, több ismerőse is paskolta vállát: végre Te is itt vagy, csak összeállt a csapat! Ha valami értelmezhetetlen sorcsapás alapján választáson komolyabb eredményre tesznek szert, akkor megvan a frakció. A képnek van üzenetértéke.

De ez csak remény, Gyurcsány most csak mosolygott, és a börtönben aligha használható DK-s hűtőmágneseket osztogatott. De szép ajándéknak tartotta, meg aztán keret is volt rá. Csak kell valamiért pártot alapítani?! Főleg, ha Klára is jóváhagyja.

Hírdetés

Zsolt barátjával is találkoztak természetesen, értették is egymást. Feri szerint „a gondolkodását most az ártatlanságának bizonyítása érdekében elindított számtalan eljárás dolgai kötik le”. Hát ebbe tényleg bele kell fektetni némi munkát.

Mielőtt Gréczy Zsolt szóvivő, vagy maga az Ő felhívna, és perrel fenyegetne, tisztáznám: Császy Zsolt és Gyurcsány Ferenc üzleti ügyeiről semmit sem szeretnék tudni. Az én kulturális környezetemben az ilyesmi nem illik.

Viszont van valami, ami Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíció-elnök kapcsán joggal felhozható. Az, amit Magyarországgal tett kormányzása közben. Ferivel ez baj, minden más csak hab a tortáján.

Fotó: facebook.hu

Máté T. Gyula –<![CDATA[]]> http://matete.pestisracok.hu<![CDATA[]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »