Gyurcsányék egy zűrös ügylete okozott nekünk akkora kárt, amennyiért 24 évet kapott a dél-koreai elnök asszony

Gyurcsányék egy zűrös ügylete okozott nekünk akkora kárt, amennyiért 24 évet kapott a dél-koreai elnök asszony

A bíróság huszonnégy év börtönre ítélte Pak Gun Hje volt dél-koreai elnököt pénteken, akit tavaly korrupciós botránya miatt váltott le posztjáról a szöuli parlament – számol be róla az MTI.

A volt elnököt azzal vádolták, hogy összejátszott barátnőjével és bizalmasával, Csoj Szun Szillel annak érdekében, hogy mintegy 77,4 milliárd vont (18,5 milliárd forintot) csikarjanak ki 53 cégtől. Az összegek két, Csoj felügyelete alatt álló alapítvány számlájára folytak be. Paknak azért is felelnie kellett, mert megengedte, hogy a hivatalos tisztséget nem viselő Csoj államügyekbe avatkozzon bele.

Csojt tavaly márciusban 20 év börtönbüntetésre és 18 milliárd vonos (4,3 milliárd forint) pénzbírság megfizetésére ítélték.

A bíró szerint Pak üzleti előnyökért cserébe 59,2 milliárd vont (14,2 milliárd forintot) kapott a Samsung, a Lotte és az SK nevű nagyvállalattól.

Az ügyészség eredetileg 30 éves börtönbüntetést és 118,5 milliárd vonos (több mint 28 milliárd forintos) pénzbírságot kért Pakra. Az ítélethirdetést a dél-koreai televízió élőben közvetítette.

Pak 2017 márciusi letartóztatása óta egy Szöulhoz közeli fogdában raboskodik. A volt államfő betegségre hivatkozva nem vett részt a pénteki ítélethirdetésen. Pak azóta bojkottálja a bírósági tárgyalásokat, hogy tavaly októberben hat hónappal meghosszabbították őrizeti fogságát.

Hírdetés

A politikus következetesen tagadja bűnösségét, és politikai bosszúhadjárat áldozatának tartja magát.

Dél-Korea első női elnöke 2013-ban került az ázsiai ország élére. Egyben ő lett az első megválasztott államfő, akit jogi úton eltávolítottak tisztségéből. Pak menesztését tömegek követelték botrányának napvilágra kerülését követően – áll az MTI összefoglalójában.

Összehasonlításképpen: a volt koreai elnök asszony 24 év börtönt kapott egy akkora összegért, amennyit hazánk fizethet vissza az uniónak (18 milliárd forint) a Gyurcsány-Dobrev-tandem trükközései miatt, csakis az EMIR-rendszer kapcsán.

De ha már az összehasonlításoknál tartunk, ne feledkezzünk meg az arányokról sem: a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe sorolható különböző cégek csak 2017-ben összesen 476 milliárd forint értékű közbeszerzést nyertek el. Ez Dél-Koreában – arányosítva az elnök asszony milliárdjai után kapott évekhez – több mint 600 év börtönbüntetést jelentene.

(Kuruc.info)

Transparency: Magyarország a második legkorruptabb ország az EU-ban

1,3 milliárdos osztalékot vesz fel a 2016-os eredmények után az elszámoltatott Gyurcsány

A kormány törvénymódosításának köszönhetően 140-320 százalékkal árazzák túl a közbeszerzéseket


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »