HA VALAKI NEM GONDOLTA VOLNA…

Olvassák csak el a 888 beszámolóját:

„Így buzizik a Momentum pécsi elnöke

Hangfelvételek kerültek nyilvánosságra Nemes Balázsról, a Momentum Mozgalom pécsi elnökéről, aki a liberális pártvezetéssel ellentétben elfogadhatónak tartja a „buzik” megdobálását.

Nemes Balázsról, a Momentum pécsi elnökéről hozott nyilvánosságra hangfelvételeket az Origo. A lap által közölt 2010-es hangfelvételeken hallható, hogy Nemes olyanokat mond, mint hogy ételmaradékkal megdobálni a „buzikat” az teljesen rendben van, mert utcakővel azért mégiscsak egy kicsit durva.

Ez már csak azért is szép, mert a párt elnöke, Fekete-Győr András korábban azt mondta, hogy a szerelemnek nincs neme és nemzetisége, valamint azért kell elmenni a felvonulásra, hogy ráirányítsa a kormány figyelmét arra, hogy az, amit ők a családról gondolnak, az „idejétmúlt, múlt századi és kirekesztő”.

Nemes Balázs a Momentum országos listájának a nyolcadik helyén áll.

A pécsi vezető a pártelnökkel ellentétben nem támogatja a Pride-ot, valamint amiatt panaszkodik, hogy a híradásokban úgy jött le a hír, hogy a felvonulókat savval támadták meg. Elmondása szerint a néző és az olvasó arra gondolhatott, mintha kénsavval dobálták volna meg őket, holott az csak vajsav volt, ami nem mar, csak büdös.

Bemondja a tévé, hogy juj, megtámadták savval a buzikat, sajnálni kell őket. Pedig a vajsav nem kártékony, de azt már nem mondják el” – mondta a politikus, majd beszélgetőtársaival azon szórakozott, hogy egyszer a rendőrök igazoltatták az elkövetőket, a hátuk mögött vonuló menetből a „buzik” kameráztak.

Máskor azon örvendezett, mennyire jónak tartja, hogy Horthy-emléktábla lett Budapesten, holott a liberális pártja egészen más véleményen volt a kérdésben.

Az ilyen jó példából kevés van a fővárosban és ennek még akkor is örülni kell, ha közben ki van táblázva a holokausztmúzeum. Budapest bűnös város, meg kell tudni neki bocsátani” – fogalmazott.

Ezek után Nemes azzal a hírrel kapcsolatban, hogy egy rendőr lelőtt egy 14 éves fiatalt betörés közben, ezért emberöléssel vádolják, elmondta, hogy a 14 éves fiú biztosan cigány, ugyanakkor árnyalja a képet, hogy a rendőr állítása szerint a fiúnál kapa volt.

Hírdetés

Láttál már munkaeszközt cigánynál? Maximum, ha a Magyar Gárda felvonul, de akkor is úgy lopják”  – mondták a műsorban, majd Nemes hozzátette, hogy ha cigány volt a tettes, ha nem, a rendőr jól tette, hogy lelőtte.

Az álomgyilkos Momentum ifjú titánjának Izraelről is megvan a maga véleménye. Elmondta, hogy szerinte Betlehem nem a zsidó államban van, hiszen „Palesztina van, Izrael nincs és szevasz”.

„Izraelt úgy hívjuk, hogy brit-palesztin mandátum” – mondta, majd hozzátette, hogy Magyarországon nincs antiszemitizmus, de igény az lenne rá.

Nemes magát nem tartja ugyan antiszemitának, de anticionistának igen, akinek nem a zsidókkal van baja, hanem a viselkedésformával, amit képviselnek.

Az extrém cionizmus emberellenes, nem véletlenül számított büntetendőnek az ENSZ szerint. Aztán visszavonták, csak nem a zsidó lobbi miatt?” – tette fel a kérdést.

Nemzeti radikalizmustól a Momentumig

A műsor a Bétahullám nevű podcast első adása volt, amiben Nemes mellett Scherr-Komjáthy Ádám, az Új Hajnal Lovagrend nagymestere, ismert radikális szereplő is részt vett.

A felvételen Nemes Balázs hallható, aki akkoriban ügybuzgó nemzeti radikális volt, és velem együtt a Bétahullám nevű podcast rádió- és weblapszerkesztője. Ez az akkoriban megszűnt, Tomcat-féle Bombagyár folytatása volt. Azóta Balázsból arrogáns ifjúbaloldali lett, de ezért kár volt momentumossá válni, hisz a mostani Jobbikban is lehetne akár” – közölte Scherr-Komjáthy.

Nemes többször is kifejtette a műsorban, hogy az akkori, még radikális Jobbikkal sok mindenben egyetért és rájuk is szavaz.”

Izgi mi? Sokan, talán túl sokan gondolták azt, hogy ezek a momentumos fiúk a friss, egyetemről éppen kikerült, romlatlan ifjú titánok, akik ifjúságuk erejével éppen nekivágnak kiforgatni sarkaiból a világot.

Hát egy lószart mama.

Ezek ilyenek.

Mindent és annak ellenkezőjét is megjárt ócska szarjkankók.

Ez a Nemes Balázs is, az egykor volt „radikális” Jobbikból indult, önfeledten buzizott, zsidózott, most meg afféle „’radikális” anarchista balos, élő bizonyítékaként annak a tételnek, amely szerint tényleg egy csőcselék van, és a nyilas a legapróbb skrupulus nélkül változik át ávóssá. És ha végig nézzük a Momentum képviselőjelöltjeinek listáját, ó, hát ott aztán minden van. Volt Együttös, MDF-es – szappan, szar, szalámi, mint a jó szatócsboltban.

Hajrá gyerekek…


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »