Háborúra, orosz propagandára és terrorra felkészítő kiadvány érkezik Svédország összes háztartásába

Háborúra, orosz propagandára és terrorra felkészítő kiadvány érkezik Svédország összes háztartásába

Először a negyvenes évek elején adtak ki a svéd hatóságok egy olyan brosúrát, amelyben a háború kitörése esetén szükséges tennivalókat gyűjtötték össze. Ezt egészen a hidegháború végéig aktualizálták, majd 1991-ben beszüntették a terjesztését. Most, majd’ harminc év után és sokak legnagyobb megdöbbenésére, a svéd kormány úgy döntött, feltámasztja, és – aktualizálva – minden svéd háztartásba eljuttatja.

Az Om kriget kommer, azaz Ha jön a háború nevet viselő kiadvány a május végi vészhelyzetre felkészítő nemzeti hét során fog eljutni a mintegy 4,7 millió svéd háztartásba, jelentette be a svéd civil védelmi hatóság képviselője, Christina Andersson. Újdonság az eredeti kiadványhoz képest, hogy most már nemcsak fegyveres konfliktusra, hanem természeti katasztrófára és terrortámadásra is fel fog készíteni. (A terrort meg lehetett volna előzni azzal, ha nem fogadnak tárt karokkal minden eltérő kultúrájú bűnözőt – a szerk.)

Arról is tájékoztatják a minden bizonnyal megrökönyödő svéd lakosságot, hogy a védelmi erők különböző szintű fenyegetések esetén hogyan fognak reagálni – ezt valószínűleg egy táblázat segítségével. Végezetül, de nem utolsósorban a mostanában „népszerű”, sokakat foglalkoztató információs hadviselés és propaganda tekintetében is tanácsokat fog adni a tájékoztatófüzet.

Hírdetés

(Híradó)

Amerikai tábornok Norvégiában: információs-politikai harcot vívni vagyunk itt, de rövidesen jön a nagy, az igazi háború

Egy német lap azzal riogat, hogy az oroszok nyugat-európai NATO-tagországok bombázását "gyakorolták"

A svéd parlament háborúra készül

Oroszország által Európára mérendő nukleáris csapás miatt aggódik a NATO – persze az Egyesült Államok fél a leginkább

A paranoiás litván vezetés kézikönyvvel akar partizánokat faragni a lakosságból az "orosz megszállás" esetére


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »