Három településen lesz időközi választás vasárnap

Három településen lesz időközi önkormányzati voksolás vasárnap: Héderváron polgármestert, Devecserben polgármestert és önkormányzati képviselőket, Tatán pedig egyéni választókerületi képviselőt, valamint lengyel települési nemzetiségi képviselőt választanak.

A Győr-Moson-Sopron megyei Héderváron azért kell időközi választást tartani, mert május 24-én lemondott Szabóné Németh Ágnes (független) polgármester. A tisztségért öten indulnak, közülük négyen – Alcser Norbert, Ábrahám Szilvia, Juhász József és Somogyi Péter – függetlenként, Felföldi István pedig a Magyar Munkáspárt jelöltjeként. A választói névjegyzékben mintegy ezren szerepelnek.

A Veszprém megyei, 4500 lakosú Devecserben azért lesz időközi választás, mert a képviselő-testület június 28-án feloszlatta magát. A polgármesteri posztért hatan indulnak: Ferenczi Gábor eddigi városvezető a Jobbik, Nagy Sándor a Magyar Munkáspárt jelöltjeként, Kovács László, Kozák János, Kozma György István és Somogyi Márta pedig függetlenként. A hat képviselői helyre tizenkilencen pályáznak.

 A Komárom-Esztergom megyei Tatán, a 3. számú egyéni választókerületben Nágel Balázs (Fidesz-KDNP) képviselő június 28-ai lemondása miatt tartanak időközi választást. Négy jelölt indul: Ábrahám József (Magyar Munkáspárt), Gerébi András (MSZP-DK), Purgel Zoltán (Fidesz-KDNP) és Balogh István (Jobbik). A választói névjegyzékben mintegy 2200-an szerepelnek.

Tatán a lengyel nemzetiségi választópolgárok két települési nemzetiségi képviselőt is választanak vasárnap, miután a megválasztott képviselők száma a képviselő-testület működéséhez szükséges létszám alá csökkent.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »