Háromszoros áron vette meg az állam a Pollack Mihály téri mélygarázst

Háromszoros áron vette meg az állam a Pollack Mihály téri mélygarázst

Nyomozás indul a budapesti Pollack Mihály téri mélygarázs eladásának ügyében. A Fővárosi Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelte el az eljárást – értesült a Magyar Nemzet. Lapunk decemberben számolt be arról, hogy egy luxemburgi tulajdonú magáncég többször annyiért adta tovább a magyar államnak a józsefvárosi mélygarázst, mint amennyiért maga hozzájutott.

A VIII. kerületi önkormányzat városgazdálkodási és pénzügyi bizottságának jegyzőkönyvéből kiderül – amelyben a kerület lemond elővásárlási jogáról –, hogy a luxemburgi hátterű Tállya Hotel Invest Kft. 1,2 milliárd forintért jutott hozzá a Nemzeti Múzeum mögötti mélygarázshoz. Ám a cég a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek (MNV) Zrt. már 3,65 milliárd forintért adta tovább a 2500 négyzetméteres belvárosi ingatlant, vagyis több mint kétmilliárd forintot kasszírozott az üzleten.

Ráadásul a vásárlásért felelős Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter vezette tárca nem is alkudozott a céggel, ugyanis a kormányhatározatban erre a célra elkülönített teljes összeget kifizették a garázsért.

Figyelemre méltó, hogy a luxemburgi offshore-szálakkal is átszőtt ingatlanügylet mögött feltűnik Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az üzlettársa. A Heti Válasz írta meg, hogy a Tállya Hotel Invest Kft. a luxemburgi Kagemi AG tulajdona volt, amely társaság WHB-csoporthoz is kötődik. Vagyis ahhoz a csoporthoz, amelyben Tiborcz István is tulajdonos volt, illetve amelynek az ő bizalmasa, Paár Attila jelenleg is tulajdonos-vezetője.

Hírdetés

Fontos tényező továbbá az is, hogy a szóban forgó belvárosi mélygarázst az Erste Bank közel 29 millió svájci frankos jelzálogjoga terhelte, amit 2007 nyarán jegyeztek be az ingatlanra. Ez azért különös, mert a hitelfelvétel idején a több mint 400 férőhelyes parkolóban érdekelt volt egy ciprusi cég is, a Wellamo Trading Ltd. A külföldi cégadatok szerint a társaság igazgatói közt feltűnt Bogdán Tibor és Nagy Péter is, akik minden bizonnyal az igazságügyi miniszter nevét is viselő és résztulajdonában álló Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda vezetői és ügyvédei. Nagy Péter szintén névadója az irodának, Bogdán Tibor pedig Trócsányi László miniszteri főtanácsadója, aki még a kormányülésekre is bejáratos. Az Átlátszó.hu beszámolója szerint a bonyolult tulajdonosi szerkezetű ingatlan közvetett tulajdonosai közt felbukkant a ciprusi Janata Ltd. offshore cég is, amelyről korábban kiderült, hogy a közelmúltban csalás miatt elítélt Tolnai Sándor volt labdarúgóklub-tulajdonoshoz és üzleti partnereihez köthető.

http://mno.hu/

A mélygarázsvásárlás miatt elrendelt nyomozás érdekessége, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya korábban elutasította Tényi István volt Fidesz-tag feljelentését, mondván, hogy nem történt bűncselekmény. A határozat indokolásában állt az is, hogy az ingatlant a Tállya Hotel Invest Kft. jelzáloggal és egyéb terhekkel vette, ám tehermentesen adta tovább, és értéknövelő beruházásokat is kivitelezett. Ehhez képest a Fővárosi Főügyészség a napokban úgy döntött, hogy igenis fennáll a bűncselekmény gyanúja, ezért hatályon kívül helyezte a rendőrség határozatát, egyben elrendelte a nyomozást az ügyben.

Említésre méltó az is, hogy a tavalyi állami vásárlás előtt néhány hónappal döntött úgy a mélygarázshoz közeli Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatója, hogy kitiltja a múzeum kertjéből az ott parkoló autókat, ami éppen a mélygarázs forgalmára lehet jótékony hatással.

Milliárdok a MillenárisraA Tiborcz Istvánnal üzletelő Paár Attila tulajdonában lévő West Hungária Bau Kft. a Garage Ingatlanfejlesztő Kft.-vel közösen nettó 10,6 milliárd forintért alakítja ki a Millenáris területén a létesítményeket és a közparkot – derült ki a minap megjelent közbeszerzési értesítőből. A kormány egyébként már július 10-én bejelentette, a területen a mélygarázs építésével indul a kivitelezés. A munkálatokat előzetesen 2 milliárd forinttal olcsóbbra, nettó 8,5 milliárdra becsülte az állami tulajdonú Millenáris Széllkapu Kft., ám ez az összeg kevésnek bizonyult. Az eredményhirdetésből kiderült, hogy korábban nyílt eljárásban keresték a kivitelezőt, de minden pályázó többet kért 8,5 milliárdnál, ezért azt az eljárást eredménytelennek nyilvánították. Végül az említett cégek végezhetik a nagyobb összegű kivitelezést. (MN)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.27.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »