Hát akkor Csurka

A végső cél a magyarság kipusztítása. Nem fegyverrel, nem mérges gázzal, hanem pénzügyi politikával, életlehetőségeinek elvonásával, mert kell a hely MÁSOKNAK. Ez a kor, amelyben élünk és különösen az, ami ránk következik a jövendő században, a NÉPVÁNDORLÁS KORA.

A színes bőrű, mérhetetlen szegénységben élő, de viharosan szaporodó népek keletről nyugatra, délről északra vándorolnak. A nemzetközi nagytőke és a bankok elősegítik ezt a népvándorlást, mert ez az érdekük. Az USA a NATO-n keresztül már beérkezett Európa közepébe és most a saját igényeinek megfelelően néplerakatot akar csinálni Európa és az európai Oroszország között.

Erre pillanatnyilag sajnos Magyarország a legalkalmasabb, mert kasztja-kormányai régen elárulták.

Hírdetés

A trianoni határok között Magyarországon húszmillió ember is elfér, de belátható időn belül ebből csak hétmillió lesz a magyar és négymillió cigány, a többi kilenc pedig mindenféle vegyes, akkor Magyarország nemzetközi néplerakat lesz itt a Kárpát-medence közepén, nagyjából ugyanannak a kozmopolita rétegnek vezetése alatt, mint ma.

Nagyon keserű lesz akkor magyarnak születni.

Megbélyegezettség, üldözés, megszégyenítés és a teljes magyar történelem eltagadása lesz az osztályrészünk. Nyelvünk helyén vartyogást hallhatunk.

NEM A FÖLDELADÁSRA. Ezt akarjuk?


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »