Hat maszkos arab rabolt ki egy idősebb német párt – kikötözték és kínozták őket, házukat rájuk gyújtották

Hat maszkos arab rabolt ki egy idősebb német párt – kikötözték és kínozták őket, házukat rájuk gyújtották

Hat maszkos arab kirabolt és megkínzott egy párt a saját otthonában, a németországi Gonterskirchen városban.

A tettesek még a hét elején törtek be a pár otthonába, este 9:30 körül. A házban pénzt és egyéb értékeket kerestek. A németországi sajtó információi szerint a párt a rablás közben kikötözték és végig kínozták.

A tettesek hajnali fél kettő körül távoztak, majd felgyújtották maguk után a házat. A szomszédok az egyik áldozat, az 59 éves nő kiabálására lettek figyelmesek. A szomszédok gyorsan a segítségére siettek, kitörték az ablakot és kiszabadították.

A pár férfi tagjának azonban nem volt ilyen szerencséje. Az 57 éves férfi eltorzult, kikötözött holttestére az ágyban bukkantak rá.

Hírdetés

Azt, hogy mi történt pontosan abban a négy órában, amit a rablók a házban töltöttek, még mindig nem tudni pontosan. Az elkövetők hatan voltak, sötét ruhát és maszkot viseltek. A rendőrség közleménye szerint a tettesek arabul és franciául beszéltek.

A hat betolakodó két autóval menekült el a helyszínről, amiket később megtaláltak a rendőrök. Az egyik egy ezüst színű Audi Avant, ami az áldozat autója volt, a másik autó pedig egy kék Audi A4-es kombi volt.

Az 59 éves nő sokkot kapott, sérülései miatt még mindig kórházban fekszik.

A tetteseket még keresik.

(Bild – 888 nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »