Hazatért a 70 éve eltűnt magyar honvéd

Hazatért a 70 éve eltűnt magyar honvéd

Hétfőn számoltunk be arról, hogy feltehetően egy német katonák földi maradványait rejtő tömegsírra bukkantak a Vértesben.

Miután a hír bejárta a sajtót, Szebenyi István, a Had-és Kultúrtörténeti Egyesület vezetője újabb bejelentést kapott. Egy ma már idős férfi arról számolt be, hogy szintén a Vértesben, Vitányvár és Kapberekpuszta között három magyar honvédet temettek el. Az 50-es években még látta a három keresztet, emlékei szerint az egyiken, Ottoka Florián neve szerepelt, valamint katonai sisak volt ráhelyezve. Mellékelt egy 1975-ös kiadású turista térképet, amelyen nyíl jelezte a helyszínt.

A Szebenyi István a térkép alapján arra a következtetésre jutott, hogy a múlt év nyarán rendbe hozott Kapberekpusztán található sírokról van szó. E szerint téves következtetésre jutottak akkor, hiszen két különálló sírt feltételeztek csupán. Immár biztos, hogy az egyikben három katona volt, a másikban pedig egy. A háromból az egyiknek pedig a szemtanú szerint Ottoka Flórián volt a neve.

Némi nyomozás után sikerült beazonosítaniuk az elesett magyar honvéd nevét:

A neve helyesen: Otlakán Flórián

Alakulat 2. huszár ezred

Rendfokozat: honv.

Halál időpontja: 1945.03.27.

Halál helye: Kapberekpuszta

Temetés helye: Kapberekpuszta

Egy magyar katona így hazatérhet abból a sok tízezerből, akik eltűntek a II. világháború csatamezőin.

Szebenyi István ígéretet tett rá, hogy tavasszal egy kis réztáblára is kiírják majd a nevét, és elhelyezik a kopjafán.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »