Házkutatás volt Szegedi Chanádnál, százmilliós csalással vádolják

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt hallgatta ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség Szegedi Csanád volt jobbikos európai parlamenti képviselőt. Az ügyészség közleményében, melyet az MTI ismertet, Sz. Cs.-ként jelölt volt politikust azzal gyanúsítják, hogy a 2009-től 2014-ig terjedő ciklusban európai parlamenti képviselőként többféle módon, az EU illetékes szervét megtévesztve, visszaélt az EP-től igénybe vehető költségtérítésekkel, illetve a parlamenti asszisztensek alkalmazásával.

A nyomozás az EU csalás elleni hivatalának (OLAF) ajánlására indult, Szegedi Csanádot március 28-án hallgatták ki gyanúsítottként, a Pesti Srácok szerint házkutatás is volt nála. A férfi a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett, a továbbiakban szabadlábon védekezik.

A gyanú szerint Szegedi Csanád a költségtérítéseket illetően számos esetben – a repülőút költsége helyett – a gépjárművel történő utazás lényegesen magasabb költségét számolta el, valótlan tartalmú okiratok felhasználásával. A látogatócsoportok fogadásával kapcsolatban öt esetben lényegesen magasabb költséget fizetett ki az EU a közreműködése folytán. Emellett több ember esetében, valótlan okiratok felhasználásával, fiktív módon parlamenti asszisztenseket alkalmazott, illetve el nem készült kiadványok költségeit igényelte valótlan okiratok felhasználásával.

A gyanú szerint két parlamenti asszisztens alkalmazását annak ellenében intézte el, hogy az illetményükből a részére meghatározott összeget visszaadnak. Az ügyészség szerint a költségvetési csalással az EP-nek a több mint 143 millió forint vagyoni hátrányt okozott a gyanúsított, amely nem térült meg.

A Központi Nyomozó Főügyészség üzletszerűen, társtettesként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, külföldi gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző személy által elkövetett vesztegetéssel és részben felbujtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználásával gyanúsítja Szegedi Csanádot.

Az ügynek még további négy gyanúsítottja van. Az ügyészség közleményében megjegyzi: az elmúlt időszakban a gyanúsított immár a második olyan EP-képviselő, akivel szemben a tisztségével összefüggően elkövetett bűncselekmény miatt nyomozás indult. A másik eljárásban (az ügyészség ugyan nem nevesíti, de Kovács Béla volt jobbikos képviselő ügyéről van szó) az ügy már bírói szakban van.

Frissítés: a Jobbik közleménye:

Reagálás a Szegedi Csanáddal kapcsolatos nyomozásra

A Jobbik Országos Elnöksége már 2012 nyarán, amikor Szegedi Csanád nevével megalapozottan először kapcsolatba hoztak korrupció gyanús ügyet, visszahívta EP képviselői mandátumából. Szegedi ezt megtagadta, nem adta vissza.

Szegedit az elmúlt években Köves Slomó és a Fidesz propaganda sajtója vette szárnyai alá és használta fel a Jobbik ellen. Szegedi a Jobbikkal mintegy hat éve nem áll kapcsolatban és azóta nem is tagja a pártnak.

A Jobbik sok sikert kíván a Központi Nyomozó Főügyészség munkájához! Kívánjuk, hogy minél előbb derüljön ki a teljes igazság!


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »