Héber humor: a Rockefellerek "morális okokra" hivatkozva vonják ki pénzüket az olajüzletből

Héber humor: a Rockefellerek "morális okokra" hivatkozva vonják ki pénzüket az olajüzletből

Az olajmilliárdos John D. Rockefeller örökösei a napokban bejelentették, kivonják pénzüket az ExxonMobilból.

"Hiába alapozta éppen az olajra hatalmas vagyonát a híres előd, a hagyatékot kezelő Rockefeller Családi Alapítvány (Rockefeller Family Fund) már úgy látja, a fosszilis energia mindenkit veszélyeztet" – számol be róla a Reuters.

Az alapítvány ezért a szénbe és a kanadai olajhomokba fektetett pénzét is kivonja, melyet azzal magyaráznak, hogy „nincs már ésszerű ok az új szénhidrogénforrások kutatására”. Emellett hivatalos közleményben ismerték el, hogy korábban szándékosan bagatellizálták a klímaváltozás veszélyeit.

A család döntése azért is szimbolikus, mert a John D. Rockefeller alapította Standard Oil, és annak jogutódjai, többek közt az Exxon felelős az emberi eredetű szén-dioxid-kibocsátás jelentős részéért.

A Rockefellerek morális okokra hivatkoznak, azonban döntésük mögött üzleti megfontolások is állhatnak. Nagyjából két éve érhető tetten az energetikai szektorban a pénzek kivonása a fosszilis energiaforrásokból; ha nem is a Rockefeller család indította el a folyamatot, az elsők között vannak.

A trend lényege, hogy az óvatos befektetők már arra számítanak: a klímaváltozás felgyorsul, és olyan drámai lesz, hogy a földben kell majd hagyni a szénhidrogéneket, így elvész az ebbe fektetett pénz. A nyugdíjvagyont fosszilis cégek papírjaiban tartani is egyre inkább kockázatos pénzügyi megoldás.

Hírdetés

Egyetemek, egyházak veszik ki a pénzüket részben vagy egészben, de olyan óriások is így döntöttek, mint például az AXA biztosító vagy a norvég állami nyugdíjalap, a világ egyik legnagyobb pénzügyi alapja.

Eddig azt találgatták a szektorban, hogy vajon mennyi ideig tartanak ki a fosszilis energiahordozók, most már inkább azt találgatják: mennyi marad majd a földben.

A kivett pénz egy részét a „túloldalra”, a megújuló energiák mellé csoportosítják. Ennek is köszönhető, hogy 2015-ban az ENSZ adatai szerint rekord összeget fektettek világszerte a megújulókba.

A pénz mozgása magáért beszél, de egyes olajcégek kommunikációjában is látható már a fordulat. Az Exxon éppen a múlt héten közölte: korábban a közvéleményt félrevezetve állították, hogy „a klímatudományt évtizedekkel megelőzve vizsgálták már az éghajlatváltozás kockázatait.”

Az Exxon új hivatalos álláspontja szerint a klímaváltozás veszélyei valósak, és tenni is kell ellenük. A változó éghajlat egyre nyilvánvalóbb jelei miatt egyébként azoknak főhet leginkább a feje, akik a legtöbb szén-dioxidot kibocsátó fosszilis energiahordozókban érdekeltek.

Szerdai hír, hogy akár egybillió dollárnyi szénerőművek építésébe fektetett tőke is elveszhet világszerte, mivel a megszorítások miatt úgysem üzemelhetnek majd.

Nagyjából 1500 projektről van szó, ezek jó része Kínában épült volna. Ám az ázsiai államban már most csupán 50 százalékos kapacitással üzemelnek a szénerőművek, a tartományok felében pedig felfüggesztették az építkezéseket, ami önmagában 250 helyszínt érint.

(Reuters – Híradó nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »