HÍREK 175.

„Így hazudik a liberális Kettős Mérce a „Nem leszek suliban napról”

Közzétéve: 2016. február 28. Szerző: Edward Blake

A Kettős Mérce nyílt levelet közöl egy diáktól, aki nem megy suliba holnap. Aztán kiderül, hogy a végzős mégsem csak egy srác a tömegből, hanem egy PM-es politikus. 

Úgy tűnik, hogy nagyobb a kockásinges megmozdulásoknak a füstje, mint a lángja. A szakszervezetek épp a sztrájkigényeket mérik fel – elég rossz, ha már azt fel kell mérni – míg a kormány szépen lassan teljesíti az ésszerűbb követeléseiket a tanároknak. Szóval nem alakul jól a helyzet az ellenzéki szervezeteknek, ugyanis így nehezen lesz lebontva az Orbán-rezsim. Éppen ezért kitalálták a „Nem leszek a suliban” napot. Mivel az elégedetlenség alábbhagyni látszik, megérkezett hát a liberális Kettős Mércén a gyújtó hangú levél, hogy ne vesszen el a remény.

A levelet Kaisinger András végzős középiskolás diák jegyzi, amelyben leírja, hogy miért csatlakozik a „Nem leszek a suliban naphoz”. Legjobb részek:

„A magyar pedagógusok túlterheltek. Pont.

A magyar diákok túlterheltek. Pont.

A magyar oktatásra egyre kevesebb pénzt fordítanak. Pont.

A magyar oktatás színvonala zuhanórepülést ír le. Pont.

Hírdetés

A magyar oktatás mindenre megtanít, csak az életre nem. Pont.

A magyar oktatás romokban hever. Pont.

Pontosan: a magyar oktatás megmentése azonnali és radikális reformokat kíván.

Még pontosabban; követel.”

Na most, ha bárki bárhol azt a formulát használja, hogy 1. kinyilatkoztatás, 2. hozzáteszi, hogy „pont”, ott már lehet tudni mivel és kivel is van dolgunk. De nézzük mit mond hősünkről a Kettős Mérce: „András a NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 12/C-s diákja, szövegét engedélyével közöljük újra.” Ez bizonyára így van, egy apróságot hagynak ki, hogy a srácra rákereselfacebookon az első találat az, hogy a Párbeszéd Magyarországért politikusa, a párt ifjúsági szervezetének a Zöld Frontnak a szombathelyi társelnöke. 

Bizony, így már nem annyira király a sztori. Az viszont elég durva, hogy ennyire hülyének nézitek az embereket.

A PM-es politikusok viszont nagyot mennek mostanság történelemből. Itt van például egy videó Tordai Bencéről, ahogy az aradi vértanúk mártírságát hozza összefüggésbe a migránsokkal.

Itt pedig egy másik, ahol a budaörsi képviselőjük szerint a magyarság pont olyan mint a migránsok.

Lehetséges, hogy be kéne menni tanulni az iskolába vagy visszaülni az iskolapadba. Már több értelme lenne, mint egy 1 százalékos pártban politizálni.” (http://spiler.blog.hu/2016/02/28/igy_hazudik_a_liberalis_kettos_merce?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201602, Mandiner)

Imádnivaló kis csapat ez…

Csupa értelmes, független, tisztességes, okos, derék értelmiségi.

Komolyan mondom, valami egészen hihetetlen türelem kell, hogy az ember ezeket elviselje. A puszta létezésük is alig elviselhető…


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »