Hitelt tervez felvenni? Ezzel számolnia kell

Hitelt tervez felvenni? Ezzel számolnia kell

Jövő hónapban kezdi el csaknem 4400 milliárd dollár értékű kötvényállományának leépítését az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed). Kedd éjszaka döntött így a Fed monetáris döntéshozó testülete, amely azt is megerősítette, hogy nem változtat az irányadó kamatsáv június óta érvényes, 1–1,25 százalékos szintjén. A Fed lépése nem okozott nagy meglepetést, hiszen a pénzpiacok számítottak rá, hogy lassan, de biztosan az amerikai jegybank leépíti monetáris eszköztárát. Bár az alapkamathoz ezúttal nem nyúlt a Fed, a kötvényállomány csökkentése azt jelzi, hogy ha a magasabb kamatszintek ideje még nem jött is el, a jegybanki szervezetnek egyre kevesebb dolga van az amerikai reálgazdaságban.

Eddig a Fed a lejáró értékpapírokat teljes mértékben újra befektette, a döntés értelmében októbertől az állampapírokból 6 milliárd, a jelzálog-fedezetű papírokból pedig 4 milliárd dollárt hagynak kifutni minden hónapban. Ezeket az összegeket negyedévente megduplázzák, így az indulástól eltelt első év végére elérik a havi célként kitűzött 50 milliárd dolláros csökkentést. Mint ismert, a Fed mérlegfőösszege a 2007–2009-es pénzügyi és gazdasági világválság kirobbanása előtt nem érte el a 900 milliárd dollárt sem. Ez az összeg a mennyiségi enyhítési politikának köszönhetően majdnem 4500 milliárd dollárig emelkedett.

Hírdetés

http://mno.hu/

A Fed monetáris monetáris szigorítását azonnal megérezte a forint árfolyama, amely a dollárral és az euróval szemben is gyengült, tegnap több mint 310 forintot ért egy euró. Ezenkívül más rövid távú hatása egyelőre nincsen a magyar kamatkörnyezet szempontjából. Németh Dávid, a K & H Bank elemzője szerint, aki hitelt tervez fölvenni a közeljövőben, érdemes elgondolkodnia a fix kamatozású termékeken. – Egyelőre nincs ok aggodalomra, de a Fed lépése lassan ugyan, de egyértelműen a kamatok emelkedéséhez vezet – tette hozzá a szakember. – A hazai lakossági hitelek árazását befolyásoló budapesti bankközi kamatláb (Bubor) a jövő év közepéig előreláthatólag nem változik, marad a 0–0,2 százalékos sáv között, az év második felében emelkedhet a 0,3-0,4-es szintre – mondta. Az elemző szerint a 2019-es esztendő már tartogat izgalmakat, elképzelhető, hogy ekkorra a 0,9 százalékos alapkamat szintjére emelkedik a Bubor. Ebben az évben a lakossági kamatterhek 100 bázisponttal, vagyis 1 százalékponttal drágulhatnak. Németh Dávid szerint azért is érdemes átgondolni a változó kamatozású hiteltermékek felvételét, mert ennél alacsonyabb kamatok már biztosan nem lesznek, és bár kérdéses, hogy mikor – 2019-ben vagy 2020-ban – indítja el kamatemelési ciklusát az Európai Központi Bank (EKB) és a Magyar Nemzeti Bank, az biztos, hogy a monetáris kondíciók szigorodni fognak.

Mindenképpen érdemes figyelemmel kísérni az EKB döntéseit is a hazai kamatok esetében. Az EKB jelenleg 0,25 százalékon tartja az euró kamatát, vagyis jóval az 1–1,25 százalékos amerikai kamatsáv alatt, az eurozónában egyedül a betéti kamatláb van a negatív tartományban. Németh Dávid jövő év közepéig nem számít arra, hogy az EKB komolyabb monetáris szigorításba kezdene. Kamatemelésre jövő szeptemberig nem kell számítani, az EKB először a betéti kamatokat emeli a negatív tartományból, és a Fedhez hasonlóan a kötvényvásárlási programját csökkenti.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.22.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »