Hitgyülis érvelés: mivel nincs már SZDSZ, megteszi a Fidesz is

Hitgyülis érvelés: mivel nincs már SZDSZ, megteszi a Fidesz is

Leplezetlenül a kormányt támogatja Németh Sándor vezető lelkész. Hack Péter diakónus, hajdani SZDSZ-es képviselő elismeri, hogy vannak belső viták, de nem nagyobbak, mint korábban voltak – írja a Népszava.

– Morális és spirituális szempontból Magyarország jó irányba megy. Politikai és gazdasági szempontból is talán a legkisebb rossz útját választotta Magyarország, és úgy gondolom, ebben a keresztényeknek támogatniuk kell most Magyarország vezetőit – fejtette ki Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze az Új Exodus folyóiratban nemrég megjelent interjújában.

Németh Sándor tézise szerint az elmúlt kétezer évben Európa – minden problémája, ellentmondása és bűne ellenére – a világ vezető kultúrájává vált. A gyülekezet vezetője úgy látja, ennek most vége: "Jelenleg, elsősorban a nyugati társadalmakban, a világon található összes sötét és destruktív erő koncentrálódása zajlik".

A bibliai előrejelzések szerint a mostani világ a kommunizmusnál, nácizmusnál, muszlim teokratikus rezsimeknél is gonoszabb rendszer megszületésének esélyét hordozza. A felvázolt trenddel szemben álló nemzetünk a Nyugat szemében renitens ország, amely "igyekszik védelmezni a nemzeti identitást és szuverenitást, a hagyományos családmodellt és a kereszténységet is" – elemezte a helyzetet Németh Sándor, aki arra is figyelmeztetett: a Nyugat módszeresen kezdi kivetni magából Jézus Krisztust, helyére Mohamedet és Buddhát akarja állítani.

A vezető lelkész nem kizárólag az idézett interjúban, nyilvános szereplései alkalmával is a kormány mellé állt. Egyik bizalmasa egyenesen arra buzdított a közösségi oldalán, hogy minél többen vegyenek részt a kormánypárti Békemeneten.

– A gyülekezetben nem történt irányváltás. Nem mi változtunk meg, hanem a Fidesz változott meg a hozzánk való viszonyában – nyilatkozta a Népszavának Hack Péter, a Hit Gyülekezete diakónusa, jogász, egyetemi oktató, az SZDSZ volt képviselője. Közlése szerint némelyek még mindig azt próbálják számon kérni rajtuk, hogy miért nem az SZDSZ-re szavaznak: csak elfelejtik megemlíteni, hogy ez a párt nem létezik.

Németh Sándorhoz hasonlóan Hack Péter sem lát senkit az ellenzéki kormányfőjelöltek között, akit alkalmasnak tartana az ország vezetésére. Hack nem gondolja, hogy az lenne a legrosszabb, ha a Fidesz maradna hatalmon. Ennél rosszabbnak tartja "azt a káoszt, ami egy kormányzásra képtelen ellenzéki többség esetén fenyeget".

Egyik ellenzéki erő sem tud megfelelő alternatívát nyújtani – mondta Hack Péter. A baloldalnak szerinte 2004-ig volt mondanivalója, az, hogy lépjünk be az Európai Unióba. Azóta nincs érdemi válasza a társadalom problémáira. Ráadásul a magyarok jelentős része számára a csatlakozás csalódást okozott: ezért erősödött meg a Fidesz és a Jobbik.

Hírdetés

Arra a kérdésre, hogy a Hit Gyülekezetében a liberális szellemiség helyét hogyan és miért vette át az "ultrakonzervatív irányzat", Hack Péter elmondta: morális tekintetben változatlan az álláspontja. A kilencvenes években SZDSZ-es képviselőként – a gyülekezethez tartozó társával, Mészáros Istvánnal együtt – az igazságtétel vagy az abortusz ügyében máshogyan szavazott, mint azt pártja elvárta volna. A konzervatívokat és a liberálisokat ma leginkább megosztó kérdések, például az azonos neműek "házasságának" ügye akkor egyáltalán nem volt a politika napirendjén.

A Hit Gyülekezete mindig is euroszkeptikus volt, nem kampányoltunk az EU-ért – folytatta Hack. Személy szerint úgy ítéli meg, hogy jobb az Unión belül, mint kívül. Abban már korántsem biztos, hogy akkor is így vélekedne-e, ha megvalósulna az Európai Egyesült Államok koncepciója, amit a globalizmus hívei szeretnének.

Németh Sándor, amikor kijelentette, hogy a nyugati társadalmakban a "világon található összes sötét és destruktív erő koncentrálódása zajlik", nem politikai, hanem erkölcsi és szellemi kérdésekről, a nyugati kereszténység válsága és az európai társadalmak erkölcsi válsága mögötti erőkről beszélt – magyarázta. Hack Péter ugyanakkor tényként kezeli, hogy Európa már nem a világ fejlődésének a motorja, elvesztette azt a történelemformáló erejét, amivel évszázadokig rendelkezett. Ma az Európán kívüli térségek nagyobb hatást gyakorolnak a világ fejlődésére, mint kontinensünk.

A Fideszt a párthoz kötődő korrupció és a hatalmi ágak korlátozása mellett a centralizációs lépések miatt bírálta. Miközben a Fidesz szuverenitást követel Brüsszeltől, ugyanezt a szuverenitást a kormány idehaza nem adja meg például a városoknak és a megyéknek – hangsúlyozta Hack Péter. Örülne, ha látna olyan pártot, amely hitelesen, korrupció nélkül képviseli a szuverenitás és decentralizáció elvét. Ennek hiányában azonban a meglévő "kínálatból kell választani".

A Népszava információi szerint konfliktusokat okoz a Hit Gyülekezetén belül, hogy Németh Sándor leplezetlenül a Fideszt támogatja. Hack ennek nem tulajdonít komolyabb jelentőséget. A gyülekezet az elmúlt évtizedekben is aktív közéleti szerepet vállalt. Régebben abból adódtak feszültségek, hogy a gyülekezet a liberálisokhoz, majd a baloldalhoz állt közelebb: ezt a konzervatív, markánsan antikommunista nézeteket valló tagok nem nézték jó szemmel.

Most sincsenek nagyobb viták, mint korábban voltak – mondta. Egyébként pedig – tette hozzá Hack Péter – a lelkiismeretet tiszteletben tartva senkit nem köteleznek rá a gyülekezetben, hogy egyik vagy másik pártra szavazzon.

Orbán mellett kampányol az izraeli testvérpárt: csak a Fidesz mentheti meg a zsidókat a Jobbiktól

Békemenetre járnak és a Fidesz mellett kampányolnak a hitgyülisek

Teletömi a kormány a cionista hitgyülis szekta zsebét: 758 milliót kapnak az egyházi fejlesztésekre szánt közpénzből

Zsidó lap kontra Hitgyüli: "bulvártévét csinálnak az ATV-ből a Fidesznek"

Semjén ma már minden lényeges kérdésben ugyanazt gondolja, amit az Izrael-imádó hitgyülis szekta


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »