Hivatalosan is van budapesti nagykövetjelöltje az Egyesült Államoknak

Hivatalosan is van budapesti nagykövetjelöltje az Egyesült Államoknak

A közlemény szerint Cornstein jelenleg a Pinnacle Advisors cég elnöke, korábban pedig vezető tisztségeket töltött be a Nasdaq amerikai részvénytőzsdén dollármilliárdos értékben jegyzett Finlay Enterprise vállalatnál.

A New Yorkban született Cornstein korábban a New York City Off-Track Betting Corporation lóverseny-fogadásszervező vállalat elnöke volt, alelnökként szolgált a város gazdaságfejlesztési társaságánál.

Az üzletember New York Állam Olimpiai Bizottságának elnökeként, illetve a Battery Park városi tanácsának tagjaként is tevékenykedett, valamint a Jacob Javits Development Corporationnál is dolgozott. A Fehér Ház közlése szerint Cornsteint a kemoterápiás kezelésekre szakosodott Chemotherapy Foundation és a cukorbetegekkel foglalkozó Juvenile Diabetes Foundation alapítvány korábban az év emberének választotta. Alapfokú diplomáját a Lafayette College-ben, MBA mesterképzését a New York University-n szerezte.

A Magyar Nemzet információi szerint kormányzati berkekben abban reménykednek, hogy a remek gazdasági kapcsolatok mellett politikai szinten is javulhatna Magyarország és az Egyesült Államok viszonya, ha nem egy, a külügyből az Obama-kormányzat által delegált szürke eminenciás lenne a legmagasabb szintű diplomata a fővárosban. A lap hozzátette: az Egyesült Államoktól bölcs döntésnek tűnik, hogy az április 8-i magyarországi választás után érkezhet a nagykövet Budapestre, mert így egyik oldal sem gyanúsíthatja azzal Washingtont, hogy bele akart avatkozni a magyarországi belpolitikába.

Cornstein nevét korábban az erősen kormányközeli Magyar Idők szellőztette meg, de az is tény, hogy az amerikai-zsidó üzletember a 2012-es amerikai kampányban azt a Connie Macket támogatta 2500 dollárral, aki később a magyar kormány lobbistája lett a tengerentúlon. Az Index információi szerint azonban a kormány megválhat tőle, mert elégedetlenek a munkájával. A Magyar Nemzet azt írta: elképzelhető, hogy Macknek is lehet köze ahhoz, hogy Cornstein neve szóba került mint potenciális budapesti nagykövet.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »