Hol él a százezer székelyföldi emigráns?

Hol él a százezer székelyföldi emigráns?

Facebook-adatokból mondta meg egy székely tudós, mely városokból a legnagyobb arányú az elvándorlás, de Csala Dénes azt is kimutatta, hogy szinte mindenütt találkozhat székelyekkel az ember.

Na, ilyen dolgokra jó az adatújságírás: Csala Dénes adattudós (data scientist), a Székelydata nevű blog szerkesztője adatbányászattal vizsgálta meg, hová lett az a százezer székely, aki elhagyta szülőföldjét, hogy a jobb élet reményében munkát keressen külföldön. A Facebookon gyűjtött adatokat, azt vizsgálta, hogy milyen tartózkodási hely van beállítva azoknál, akiknek egy-egy székelyföldi település volt megadva szülőhelyként. Székelyföld tizenhat nagyobb városából (a romániai Hargita, Kovászna és Maros megye székhelyei és nagyobb települései) összesen 61 789 találata lett.

Ha a települések lakosságának arányában vizsgálták a már másutt élőket, azt találták, hogy bizonyos városoknak akár a negyede-ötöde is elszármazott szülőhelyéről. Balánbányán 31, Baróton 22, Székelykeresztúron 21 százalékos volt az elvándorlás. Az adatokat végül geokódolta a tudós, majd megalkotta a székelyföldi nagyvárosok emigránstérképét, íme (kattintásra nagyobbá válik, itt pedig interaktív, nagyítható-kattintható változatot is elér):

Fotó: Székelydata

Az adatokból kiderül, hogy székelyek mindenütt vannak: Grönlandtól Tahitiig, Madagaszkártól Szibériáig. Igaz, Európán és Észak-Amerikán kívül már elég szétszórt a diaszpóra: „Ázsiában (Közel-Kelet nélkül) ~50, Dél-Amerikában kb. 30, Ausztráliában és Afrikában 10-10 találat volt. A Közel-Keleten összesen ~100 honfitárs él, ebből 30-30 Cipruson és Izraelben, valamint 16, illetve 17 Irakban és az Egyesült Arab Emírségekben” – áll a posztban.

Észak-Amerika már népesebb, több mint kétszáz fős székelységgel rendelkezik, főleg az USA keleti partján laknak, elvétve Kanadában és Mexikóban is felbukkannak. Érdekesség, hogy „a 16 székelyföldi város mindenike majdnem a lakosságával arányosan van jelen az amerikai kontinensen”.

Hírdetés

Százezer emigráns

Európa a legnépszerűbb célpont – földrajzi és kulturális közelsége miatt ez nem meglepő. Az európai államok közül természetesen Magyarországon él a legtöbb olyan Facebook-felhasználó, aki Székelyföld nagyobb városaiban született (több mint kétezren), a további sorrend pedig Németország, Egyesült Királyság, Olaszország és Ausztria. Érdekesség, hogy az Olaszországba emigrált székelyek kétharmada maroshévízi és balánbányai – ezt az magyarázhatja, hogy az emberek inkább oda emigrálnak, ahol élnek ismerőseik, mint a teljes ismeretlenbe. Balánbánya egyébként is érdekes, innen emigráltak a legtöbb különböző településre a lakosok.

Fotó: Székelydata

Csala Dénes hozzáteszi: Magyarországon nagyon sok településen telepedtek le vagy dolgoznak a székely emigránsok, míg a többi országban többnyire egy-egy településre koncentrálódnak. „A volt szovjet blokk államaiba még Afrikánál is kevesebben költöznek, ám a Kanári-szigetekre annál többen” – írja Csala, aki egy statisztikai becslés révén azt is kimutatta: durván 97 ezer székely városi lakos lehet külföldön. Ám hozzátette: a Facebook-lekéréseken alapuló adatai azért lehetnek megtévesztőek, mert a „Facebook-felhasználók demográfiája majdnem teljesen biztosan nem adja vissza a valós székelyföldi demográfiát”.

A tudós is volt kivándorló

A csíkszeredai Márton Áron Líceum egykori diákja Abu-Dzabiban és az Egyesült Államokban is tanult, ide vissza is térne doktori tanulmányai után – ezt maga Csala Dénes mondta a Hargita Népének adott interjújában. Szerinte egyébként „elmenni nem könnyű, de sokkal nehezebb visszajönni”, mert ő például kitanulja a szakmát külföldön, de közben az otthon tanulók kiismerik magukat a bürokráciában és jobb lesz a kapcsolati hálójuk. Hozzátette: az övéhez hasonló kutatást végzett az elmúlt öt-tíz évben Néda Zoltán és Barabási Albert László is, akik hálózatalapú elemzést készítettek, de akkor még nem volt ennyire fejlett a média adatbányászata.

A Székelydatán azt is megemlítette, milyen kutatási lehetőségek rejlenek ebben a módszerben. „Adatfeldolgozás szempontjából ez valóságos aranybánya: egy jövőbeli bejegyzésben megvizsgáljuk, hogy milyen munkakörben dolgoznak külföldön (vagy éppen otthon) ezek az emberek és milyen oktatással a hátuk mögött, valamint, hogy ezek összefüggenek-e egymással” – írta Csala Dénes.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »