Hol van a gonoszság határa?

Hol van a gonoszság határa?

Hol van a gonoszság határa? Mennyire változik meg az ember személyisége, ha a hatalom és pénz fogságába kerül? A halál pillanata pedig meghozza-e az ember személyes megváltásának lehetőségét? – ezekre a kérdésekre keresi Zsuffa Tünde a választ az INGEBORG c. legújabb regényében. A Bécsben élő író egy Stasi ügynök életén keresztül mutat be egy világot, amely nemcsak fehér és fekete, a bűnös akár áldozat is lehet és az ítélet helyett akár jöhet a feloldozás is.

Amikor értesültem arról, hogy új regényt írt, szinte biztos voltam benne, hogy elkészült az Angyal a földi pokolban és a Híd közepén folytatása, vagyis a trilógia harmadik része. Ehhez képest egy teljesen más könyv született, mint amit megszokhattunk Öntől. A téma, a stílus, a helyszín, elszakadt a magyar történelemtől is.

Attól igen, de a korszaktól nem, hiszen továbbra is a 20. században játszódik a cselekmény, csak most az NDK-ból indulok és a jelen Franciaországban, illetve egy bolíviai misszióban záródik. Balázsovich Antóniáról szóló történetem valóban folytatódni fog, de most úgy éreztem, ki kell szakadnom ebből a szerepből. Valami újra vágytam, valami újat akartam mutatni az olvasóknak. Nem akartam, hogy beskatulyázzanak, és azt gondolják: Ja, igen, a Zsuffa, az Antónia-író! Ki is léptem a komfortzónámból. A stílus pedig azért más, mert ezt követeli meg a történet, a korszak és a benne lévő szereplők.

Attól igen, de a korszaktól nem, hiszen továbbra is a 20. században játszódik a cselekmény, csak most az NDK-ból indulok és a jelen Franciaországban, illetve egy bolíviai misszióban záródik. Balázsovich Antóniáról szóló történetem valóban folytatódni fog, de most úgy éreztem, ki kell szakadnom ebből a szerepből. Valami újra vágytam, valami újat akartam mutatni az olvasóknak. Nem akartam, hogy beskatulyázzanak, és azt gondolják: Ja, igen, a Zsuffa, az Antónia-író! Ki is léptem a komfortzónámból. A stílus pedig azért más, mert ezt követeli meg a történet, a korszak és a benne lévő szereplők.

Egy Stasi-ügynőkről ír, aki nem éppen egy pozitív hősnő.

Hát, az nem! Ki akartam próbálni magam egy negatív főszerepben, arra voltam kíváncsi, hogy képes vagyok-e úgy megírni a regényt, hogy most nagyon mélyre kell süllyednem. Ingeborg Käppler Lipcse külvárosában nő fel, szülei egy cementgyárban dolgoznak. Gyűlöli ezt a miliőt, többre vágyik. Egy nap megfogadja, hogy bármi áron, de gazdag lesz, bármi áron, de neki más élete lesz, és többre viszi. Itt hibázik Ingeborg, hiszen a kimondott szavaknak ereje van, megpecsételi a sorsát. Nem mérlegel, nem tesz különbséget jó és rossz között, eldobja a családját, nincsenek barátai, sem valódi emberi kapcsolatai, csak saját előrejutása lebeg a szeme előtt. És ezért képes szó szerint bármit odaadni, feláldozni. Eleinte nem foglakozik azzal, hogy megalázzák, kihasználják, felhasználják, kényszerből viszonyt kell kezdenie férfiakkal. Még az sem rázza meg, amikor a Stasi beszervezi. Aztán egyszer csak a lipcsei lányból igazi szörnyeteg lesz, hatalmat és pénzt szerez, el is veszíti a realitását. Azt hiszi, ha már idáig eljutott, bármit megtehet büntetlenül, mindenen és mindenkin átgázolhat.

Hol a gonoszság határa? Ingeborg valóban bármit megtehet?

Nem. Különben nem írtam volna meg a történetet. Ingeborg egy számító nő, hidegfejjel hozza meg a döntéseit, és azt gondolja, mindenható, könyörtelen tetteiért felelősségre nem vonható. Nincs, aki megállítsa, aki figyelmeztesse, aki javasoljon neki valamit, hiszen nem lát el csak saját magáig, és azt gondolja, a jelen, vagyis a megszerzett hatalom az örökké tart. Ő az az embertípus, aki félelmet kelt a környezetében, többet mutat, ami valójában, és csak azért, mert az erő mögötte áll, úgy viselkedhet, ahogy akar. Nem számit, hogy nem ért ahhoz, amit csinál, a lényeg, hogy vezetői beosztást töltsön be, rangja legyen. Nagyon piszkálta a fantáziámat, hogy egy ilyen embernek milyen a lelkiállapota, vannak-e érzései?

Ki akartam próbálni magam egy negatív főszerepben Fotó: Juhász Éva

És mire jutott?

Amíg Ingeborg a hatalom közelében volt, addig mindent a kezében tudott tartani, és az olyan dolgok, hogy szeretet, szerelem vagy barátság nem fért bele az életébe. Hiába volt férje, gyerekei, azokat is csak eszköznek tartotta, projektje egy részének. Aztán, amikor váratlan tragédia történik az életében, minden felborul. Nem a lelkiismerete szólal meg, hanem a sors mér rá csapást.

A regény központi része a bolíviai sósivatagban játszódik. Ott haldoklik Ingeborg és ott találkozik egy francia lánnyal, akinek elmeséli az életét…

Igen, de nem is a beszélgetésük a lényeg, hanem az Ingeborgban végbemenő folyamat. Olyanokat mond, amiket én is szívesen hallanék a gaztetteket elkövetők szájából: az igazságot! Az egykori kémnő sok olyan karaktert mutat be az őt ápoló lánynak, akitől óvakodnia kell az életben. Például az olyantól, aki haszonlesésből bármikor elárulja a barátait, vagy olyantól, aki mindig mást kér fel a rászabott feladat elvégzésére, de ezt titokban tartva, a sikert sajátjaként kezeli, sőt szakmai előrejutást vár el érte. Távol kell tartania magát az olyan nőtől is, aki zsarolja a magas pozícióban lévő szeretőjét, vagy az olyan embertől, aki uszít egy közösséget, de elsőként hátrál ki egy ügyből.

Mi szolgált alapul, hogy éppen a Stasi-korszakot mutatta be?

Tizenöt évvel ezelőtt Ausztriában a heiligenkreuzi ciszterci apátságban megismertem az apát unokaöccsét, Florian Donnersmarckot, aki a Mások élete c. filmért Oscar-dijat kapott. A szemem előtt írta meg a forgatókönyvet. Elképesztő, milyen hatással volt rám az az időszak és az a kérdés, amit felvetett: Mit kezd az ember magával, ha a lelkiismerete folyamatosan beszél hozzá és nem tudja elhallgattatni? Azt hiszem, innen vettem az ihletet. Az elmúlt tizenöt évben sok mindent láttam és tapasztaltam, amit az adott pillanatban rosszul éltem meg, sőt igazságtalannak tartottam. Az idén tavasszal, egy éjszaka, amikor nem tudtam aludni, mert azon gondolkodtam, hol az emberi gonoszság határa, és miért fordulnak ki még azok az emberek is magukból, akikből nem néztem volna ki, és miért nem veszik észre, hogy eltorzul a személyiségük, éppen úgy, mint Florian, leültem a számítógépem elé. Így született meg Ingeborg.  

-sbl-


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »