Hollik: a Soros-szervezetek már a lakásokat írják össze

A Fidesz-KDNP szerint a Soros-szervezetek megint lebuktak, már a lakásokat írják össze a migránsok betelepítéséhez.

Hollik István kormánypárti országgyűlési képviselő szombaton, Budapesten a közmédiának nyilatkozva úgy fogalmazott, az “elmúlt napokban teljesen hiteltelen, összevissza magyarázkodást hallottunk a Helsinki Bizottság részéről”. 

Kiemelte, megint fű alatt, rejtőzködve, a saját ügyvédjük neve mögé bújva akarták összeírni a lakásokat a migránsok betelepítéséhez, most ezt mégis tagadni próbálják. Pedig a helyzet magáért beszél: a Soros György által támogatott Helsinki Bizottság, amely egyébként is számos jogi módszerrel segíti a migrációt, most az ügyvédjén keresztül próbálta megszerezni a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől az állam tulajdonában lévő lakások listáját – fejtette ki a kormánypárti politikus.
 

Hollik István szerint azért akarják összeírni az állami lakásokat, mert már keresik a helyet a migránsok betelepítéséhez. “Ha jövő vasárnap Soros jelöltjei nyernek, meg is fogják kezdeni a betelepítéseket” – hangsúlyozta.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »