Holnaptól Németországban sem ússzák meg a személyes vizsgálatot a migránsok

MTI nyomán

Németország már péntektől szigorúbban ellenőrzi azokat, akik azt állítják, hogy a szíriai konfliktus miatt kérnek menekültstátust – közölte a szövetségi belügyminisztérium csütörtökön a Reuters brit hírügynökséggel.

A szíriai menekültek tavaly év vége óta egyszerűsített eljárással kaphattak menedékjogot Németországban, nem kellett személyes elbeszélgetésen részt venniük, ám január 1-jétől rájuk is a hagyományos menekültügyi eljárás szabályai vonatkoznak majd

„Ez a szabályozás január 1-jétől mindenkire érvényes, függetlenül attól, hogy a kérelmezők melyik országból származnak”

Hírdetés

– tudatta a berlini belügyminisztérium szóvivője.

Angela Merkel kancellár következetesen ellenzi, hogy Németország gátat szabjon a menekültek befogadásának, arra hivatkozva, hogy az országnak kötelessége menedéket biztosítani azok számára, akik háborúk és konfliktusok elől menekülnek. Az egyszerűsített menekültügyi eljárás bírálói viszont úgy vélik, hogy a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet a könnyítéseket kihasználva dzsihadistákat juttathat be Európába. Merkel álláspontjával szemben a kancellár hazájában és külföldön is nőtt az ellenállás, miután kiderült, hogy a november 13-i párizsi merényletek elkövetői közül legalább ketten hamis szíriai útlevéllel rendelkeztek.

A kormányfő augusztusban jelentette be, hogy a szíriai esetében felfüggesztik a dublini egyezmény alkalmazását, vagyis senkit em küldenek vissza abba az országba, ahol belépett az Unió területére. Ezt migránsok százezrei érezték meghívólevélnek, sokan pedig azok közül is szírnek vallották magukat, akik máshonnan érkeztek. A személyes vizsgálat azonban legtöbbjüket leleplezheti.

A kancellár pártjának, a CDU-nak bajor testvérpártj, a CSU csak az érvényes papírokkal rendelkezőket fogadná be, ám ezt Merkel várhatóan nem fogadja majd el.
 
Németországba idén valamivel több mint egymillió menedékkérő érkezett, jóval több, mint bármely más európai országba.

A héten Franciaország is azt kérte az Európai Bizottságtól, hogy az uniós hatóságok által is ellenőrzött belépési pontokon, Olaszországban és Görögországban jobban szűrjék ki a hamis szír útleveleket. Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter felhívta a figyelmet, hogy az Iszlám Állam az általa elfoglalt szíriai területek közigazgatási hivatalaiból rengeteg biankó útlevélhez jutott hozzá, melyeket nagyon nehéz kiszűrni, ha kiállítják valaki nevére.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »