Holokauszt: olajat öntött a tűzre a lengyel kormányfő

Holokauszt: olajat öntött a tűzre a lengyel kormányfő

A zsidók holokausztban játszott szerepéről beszélt a lengyel miniszterelnök a müncheni biztonságpolitikai konferencián. Az izraeli kormány tiltakozik. A két ország viszonya azóta egyre feszültebb, hogy Varsó börtönnel büntetné azokat, akik azt állítják, hogy a lengyel állam is felelős a holokausztért.

Olajat öntött a tűzre a lengyel kormányfő a müncheni biztonságpolitikai konferencián. Egy izraeli újságíró arról az új törvényről kérdezte, amely börtönt helyez kilátásba azoknak, akik a lengyel állam holokausztban játszott felelősségéről beszélnek nyilvánosan. Mateusz Morawiecki a jogszabály melletti érvelés közben a zsidók holokausztban játszott szerepére tett megjegyzést.

Hírdetés

„Rendkívül fontos megérteni, hogy természetesen nem lesz büntethető az, ha valaki azt mondja, hogy lengyel állampolgárok is voltak az elkövetők között, épp úgy, ahogy voltak zsidó elkövetők, orosz elkövetők és ukránok is, nem kizárólag németek” – fogalmazott.

http://mno.hu/

Izrael szerint már a lengyel felelősséget firtató törvény is holokauszttagadás, a lengyel kormányfő mostani kijelentése pedig elfogadhatatlan. „A lengyel miniszterelnöknek itt, a müncheni konferencián tett kijelentései felháborítóak, és a történelmünk megértésének hiányáról, a népünk tragédiájával szembeni érzéketlenségről tanúskodik. Beszélni fogok fele erről” – reagált Benjamin Nethanyahu izraeli miniszterelnök.

Közben a lengyel holokauszttörvény sorsa sem dőlt még el véglegesen. Bár a parlament és az államfő is támogatja a változtatásokat, a kritikák hatására Andrzej Duda államfő az alkotmánybíróság véleményét is kikérte a jogszabályról.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »