Hosszú Katinka először Shane Tusup nélkül

„Sokan néznek rám érdeklődő tekintettel, hogy most vajon mi lesz velem – üzente a nyilvánosságnak Katinka a helyzetről az Iron Corp sajtósán keresztül. – Nem értem őket, ugyan mi lenne? A mai modern világban egyáltalán nem okoz problémát a kommunikáció két ember között, még akkor sem, ha ezer kilométerre vannak egymástól. Természetesen többször beszélünk telefonon, de profi sportolóként tudom a dolgom. Igen, valóban furcsa, hogy most nincs itt Shane, de tudtam, hogy előbb-utóbb ez megtörténhet, felkészültem, felkészültünk rá. Az utóbbi időben túl sokat dolgozott, kiújult a migrénproblémája, és további kivizsgálásokra volt szüksége.

Shane Tusup számára is furcsa a helyzet, ráadásul most nem csak a feleségét, hanem két másik Iron Aquatics-versenyzőt, Földházi Dávidot és Dudás Dánielt is felkészítette az Európa-bajnokságra, természetes, hogy szeretett volna ott lenni velük, mellettük.

Hátról indítható rakéta: Telegdy ÁdámÉszak felől éremeső várható: 9.30-kor az előfutamokkal kezdetét veszi az utolsó idei úszós „haddelhadd”, a dániai rövid pályás Európa-bajnokság. 2015-ben ugyanezen a versenyen Netanjában az éremtábla élén végeztünk (11 arany, 3 ezüst, 1 bronz), és bár vannak fontos hiányzóink, Hosszú Katinkáék már a nyitónapon bekezdhetnek: az első délutáni fináléban mindjárt – mint Sós Csaba úszókapitány lapunknak elmondta – titkos éremeséllyel Telegdy Ádám jelentkezik (200 hát), rögtön utána az Iron Lady jön 400 vegyesen; két éve ugyanekkor lett övé a szám 25 méteres medencés világcsúcsa, és most sem lesz a mezőnyben senki, aki gyorsabb nála. A jelenlegi világrekorder (4:18,94) spanyol Mireia Belmonte tévén, otthonról figyeli a koppenhágai eseményeket. 400 m férfi gyorson Bernek Péter szintén dobogós lehet.

Hírdetés

„Nagyon régóta küzdök a migrénnel, és most az eddigieknél is súlyosabb, ismétlődő tünetekkel jelentkezett, ezért úgy döntöttünk Katinkával, hogy jobb, ha itthon maradok – mondta Shane.

„Már nagyon várom, hogy ússzunk – mondta Földházi Dávid –, persze eddig is úsztunk, de a verseny mégis más. Nagyszerű a hangulat a magyar csapatban, az aréna és a medence is tetszik, úgyhogy azonnal bele is vágok a közepébe, jön az egyik kedvencem, a 200 hát.”

Dudás Dániel is el van ragadtatva az új arénától: „Elég sok néző elfér benne, remélem, csinálnak egy kis show-t. Örülök, hogy ilyen hosszú kihagyás után ismét itt lehetek, a hangulat kiváló, és biztos vagyok benne, hogy nagyon gyors leszek.”

A Koppenhágában tegnap egyébként havazott, kifejezetten hideg az idő. – A helyszín amúgy hasonlít a 2013-as herlingi Európa-bajnokságra, mindent ugyanúgy csináltak meg most is a dán szervezők. Az aréna hangulatos, nem az a megszokott medence-hangulat, sokkal nagyobb, tágasabb minden. A víz puha, és úgy érzem, igazán gyors, de ez csak a versenyen derül ki, alig várjuk már a kezdést.”

A versenyeket délelőtt 9.30-től (előfutamok) és 17 órától az M4 közvetíti, az események ütőerén az MNO és rajta tartja a kezét.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »