Husszein herceg szerint szégyenletes és idegengyűlölő a “Stop Soros”

Husszein herceg szerint szégyenletes és idegengyűlölő a “Stop Soros”

Szégyenletesnek és idegengyűlölőnek nevezte a “Stop Soros” törvénycsomagot csütörtök délután Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa.

A menedékkérőket segítő személyeket és szervezeteket kriminalizáló magyar jogszabály, amelyet szerdán fogadott el az Országgyűlés, sérti a nemzetközi és európai emberi jogi normákat és értékeket – hangsúlyozta a főbiztos Genfben közzétett nyilatkozatában.

“A jelenlegi kormány politikai haszonszerzésből folytatott állandó gyűlöletkeltése vezetett e legutóbbi szégyenletes és kirívóan idegengyűlölő fejleményhez”

– vélekedett.

Zeid Raad al-Husszein elítélte a parlamenti döntést, amely szerinte támadást jelent az alapvető emberi és szabadságjogokra Magyarországon.

Hírdetés

“Mint azt már többször hangsúlyoztam, elismerjük a magyar állam felelősségét az ország határainak igazgatásában, ez a szabályozás azonban veszélyezteti a migránsok és menekültek biztonságát és emberi jogait, valamint a civil szervezetek és jogvédők létfontosságú munkáját”

– fogalmazott.

“Egyszerűen gyalázatos pusztán azért célba venni a legsérülékenyebb helyzetben lévőket, mert külföldiek”

– tette hozzá.

MTI

The post Husszein herceg szerint szégyenletes és idegengyűlölő a “Stop Soros” appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »