Idős emberek átverésével gazdagodtak meg

Idős emberek átverésével gazdagodtak meg

A Club Travel Hungary Kft. azt ígérte, hogy egy éven belül értékesíti megbízói üdülési jogait – derítette ki a Panaszkönyv. A több százezres közvetítői díjat előre beszedték, az üdülési jogot azonban nem adták el. A cég felszívódott, a beszedett pénznek pedig nyoma veszett.

Napfény, tenger, pálmafák. Imre és felesége 2002-ben, 38 évre vásárolt üdülési jogot a horvátországi Brac szigetén található üdülőkomplexumba. Az előre befizetett pénzért cserébe minden évben egy hetet tölthettek el ott. Miután felesége elhunyt, Imre úgy döntött, megpróbálja eladni a jogot.

– 2016 elején megkeresett egy cég, miután úgy gondoltam, hogy különböző családi okok miatt eladom az üdülési jogomat – fogalmazott Soros Imre.

A Club Travel Hungary Kft. azt ígérte, hogy egy éven belül vevőt találnak a jogra, vagy ha ez nem sikerül, megveszik ők. Erről szerződést is kötöttek Imrével, aztán készpénzben elkértek tőle 380 ezer forintot.

– Kiderült, hogy ők ezt azonnal kérik, miután nekik nagyon komoly fenntartási, levelezési meg szervezési költségeik vannak. Ezért ők ezt a pénzt előre kérik – tette hozzá az átvert férfi.

A cég először egy orosz vevőt hozott, de az ügylet meghiúsult. A szerződésben kikötött egyéves időszak letelte után a Club Travel Hungary elérhetetlenné vált, a korábbi iroda bezárt. Nem Imre az egyetlen, aki pórul járt.

A Club Travel Hungary hivatalos székhelye Budafokon van, a Panaszkönyv ott próbálta elcsípni az ügyvezetőt.

– Club Travel Hungary Kft.-t keressük a Hír TV-től. Itt van? Ide van bejegyezve? Úgy tudjuk, hogy igen.

Hírdetés

– Ki lett rúgva.
– Tessék?
– Ki lett rúgva, mert nagyon sok visszaélés történt. Rengeteg idős embert megkárosítottak.  Jeleztük a vezérkarnak, hogy miket csinálnak, mik az észrevételeink, és akkor közösen ki lett rakva. Meg keresik már a rendőrök. Több irányba keresik őket.

A Club Travel Hungary 2015-ben alakult, ügyvezetője egy ukrán állampolgár. Árbevételéről és eredményéről gyakorlatilag nincs elérhető adat. A cég ellen tucatnyi végrehajtás indult az elmúlt egy évben.

Az idős emberek megkárosítása miatt csalás gyanújával a pécsi, a győri és a budapesti XIII. kerületi Rendőrkapitányság is nyomoz az ügyben.

– Ha orosz, ukrán az ügyvezető, akkor már kell gyanakodni, hogy sajnos már a cégtemető határára került ez a cég. A cégtemető azt jelenti, hogy már el akarják tüntetni a céget, és egy olyan ügyvezetőt állítanak oda, akit ha felelősségre von a cégbíróság, akkor sem történik semmi – fogalmazott Kende Júlia ügyvéd.

A Hír TV által megkérdezett ügyvéd szerint ebben a stádiumban az ügyfelek már futhatnak a pénzük után. A tapasztalatok szerint az üdülési jog eladásával kecsegtető cégek átlagos élettartama két év. Ez alatt jól megszedik magukat, majd csődöt jelentenek vagy egyszerűen eltűnnek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »