"Ígéretek mindig vannak, de jó lenne egy olyan vezetés, ami meg is valósítja azokat"

"Ígéretek mindig vannak, de jó lenne egy olyan vezetés, ami meg is valósítja azokat"

Szigetvár az ország egyik legszegényebb és legelmaradottabb térsége. A kormány az utóbbi választásokon nagy fejlesztéseket ígért, az Ős-Dráva Program keretében azonban csak a beígért összeg harmada érkezett meg. Ennek mekkora részét fordították az elsődleges fontosságúnak megjelölt munkahelyteremtésre? Okozott érezhető változást az ide érkező pénz?

Azt kell, mondjam, hogy az Ős-Dráva Program hiába volt hangzatos terv, szerintem a térség nagy kudarcává vált. Gyakorlatilag semmi gazdaságélénkítő hatása nem érezhető, nem látszik belőle más, csupán néhány kerékpárút és biciklikölcsönző, amelyekben én eddig egyik évszakban sem láttam kibérelhető kétkerekűt. A szaporcai látogatóközpont szintén a program része, ahol hasonló a helyzet, eddig akármikor jártam arra, egyetlen alkalommal sem láttam vendégeket. Kong az ürességtől. Ezek a meggondolatlan beruházások is mutatják, hogy a kormánypárti politikusok előzetes hatástanulmányok nélkül esnek neki többmilliós beruházásoknak, amik aztán a kihasználatlanság révén vagy az enyészeté lesznek, vagy óriási fenntartási költségei miatt ráfizetésesek.

A Fidesz jelöltje, Nagy Csaba a megyei közgyűlés elnöke. Ez a közgyűlés általában zárt ajtók mögött dönt a különböző közpénzek felhasználásáról, a TOP-os pályázatokról készült dokumentációkat sokszor az ülés elején kapják meg a közgyűlés tagjai. Lehet így felelős döntést hozni arról, hogy valóban jó helyre kerülnek a támogatási pénzek?

Elfogadhatatlan és szerintem teljesen logikátlan, hogy közpénzek felhasználásáról (TOP pályázatok) zárt ülésen döntünk, szinte minden alkalommal az ülés előtt kapjuk meg az anyagot, nincs időnk érdemlegesen átolvasni, esetleg a gyanús dolgokat kiszúrni, azoknak utána járni. Így nem lehet felelős döntést hozni, arról nem is beszélve, hogy

szemet perzselően látványos a fideszes vezetésű települések aránya a támogatásra javasolt, illetve nyertes pályázatok között.

A helyiek a körzet legnagyobb problémájaként a kevés munkalehetőséget jelölték meg. Amennyiben Ön kerülne az Országgyűlésbe, van terve, miképp lehetne növelni a munkahelyek számát? Máshogyan osztanák el a támogatásokat?

Igen, mindenképpen úgy vélem, hogy a források elosztásán is változtatni kell. Itt helyben pedig a mezőgazdaságot kiemelten fejleszteni, támogatni szükséges. Ezen a vidéken mindig is ebből éltek az emberek, jók a földek, bőséges a vízkészlet, hozzáértő munkavállalókat találunk. A mezőgazdaság fejlesztése pedig magával hozza a feldolgozóipar terjedését is.

Vass Péter, Szigetvár polgármestere szerint a munkahelyteremtésről nincs értelme beszélni mindaddig, amíg nem épül meg az M60-as autópálya. Erre az elmúlt nyolc évben többször is ígéretet kaptak, de az út még mindig nem készült el. Hol tart most az ügy?

Az utak állapotának javítása, az úthálózat fejlesztése elengedhetetlen, a főutak botrányosan rossz állapotban vannak, az M60-as megépítése nem várathat magára. Orbán Viktor a 2010-es választások után állítólag személyesen ígérte meg, hogy 2014-re elkészül a pálya, ez azonban nem következett be. A következő győzelme után újra megígérte, hogy 2018-ra Barcsig megépül az M60-as, de itt van 2018, pálya meg sehol. Tudtommal -már sokadszorra- éppen a tervezési fázisban van az ügy.

Az ígéretek mindig megvannak, de jó lenne végre, ha olyan vezetés jönne, ami nemcsak ígérget, hanem meg is valósítja azokat.

Az említett magas munkanélküliség miatt nagyobb az elvándorlás itt Baranya megyében, mint az ország többi részén?

Hogy máshol milyen viszonyok uralkodnak, arról csak olvas vagy hall az ember. Itt helyben érzem, látom, hogy az elvándorlás égető probléma, és már nemcsak a fiatalok mennek, hanem az idősebbek is, akik sokszor náluk alig néhány évvel idősebbeket ápolnak Nyugat-Európában. Ennek csak egyik oka a munkanélküliség, másik oka, hogy ha még sikerül is állást szerezni, megalázóan alacsonyak a bérek, ahogy a nyugdíjakból is nehéz kihúzni hónap végéig. Ezekre a problémákra próbálhatunk választ adni helyi szinten, de úgy vélem, a valódi megoldásokhoz rendszerszintű változtatások szükségesek.

2014-ben itt indult a legtöbb képviselőjelölt, összesen 29 emberre lehetett leadni a szavazatokat. Idén jobb a helyzet? Egyszerűbb lesz megtalálni a választott jelöltet a szavazólapon?

Idén sem jobb a helyzet, tudomásom szerint 40 körül van az indulók száma. Én abból a szempontból talán szerencsés helyzetben vagyok, hogy egyéni jelöltként is a 15. helyen szereplek, ahogy a másik listán a Jobbik is a 15. helyet kapta a szavazólapon. Tehát itt, Baranya 4-es körzetében csak a 15-ös rubrikát kell megtalálni.

Négy év alatt itt is, ahogy az ország nagy részén, megváltoztak az erőviszonyok. Míg a legutóbbi országgyűlési választáson a baloldali jelölt követte a fideszes Tiffán Zsoltot, addig a kireszavazzunk.hu adatai azt mutatják, hogy jelenleg Ön 27 százalékon áll, azaz jóval megelőzi az MSZP-DK jelöltjét Vass Pétert, ráadásul ez alkalommal a Fidesz színeiben sem Tiffán, hanem Nagy Csaba méretteti meg magát, hiszen a korábbi képviselő kiesett a pikszisből, mikor lemaffiozózta párton belüli ellenfeleit. Mit tud ezekről a belharcokról? Hogy érzi, gyengítette ez a kormánypártot?

Azzal kezdeném, hogy a baloldal jelöltje, Vass Péter, mint polgármester remekül végzi a munkáját, így nem is értem, miért indult az országgyűlési választáson. Azt mondja, azok biztatták, akik annak idején arra is, hogy induljon el a polgármester-választáson. Ezek az emberek nem gondolkodnak? El akarják veszíteni a polgármesterüket? Vass Péter személye ugyan állatorvosi múltja révén elfogadott Szigetvár környékén, de emiatt kár lenne elbíznia magát. Ez egy viszonylag szűk kör, mely nem reprezentatív az esetleges eredmény szempontjából, valamint sokat rontott a helyzetén, hogy az MSZP mögé rakta a logóját.

A Fidesz hajóján pedig Tiffán “elszabadulthajóágyú” Zsolt elmúlt négy éves tevékenykedése végzett romboló munkát. Vagy éppen semmittevése. A legtöbb településen nem járt, még a városokban sem, az emberek (a polgármesterek sem) tudják elérni, botrányok kísérik mindennapjait, és tudomásom szerint a pártjában is kitelt a becsülete.

Talán emiatt, de az a tapasztalatom, hogy sokat romlott a Fidesz támogatottsága és megítélése a térségben.

Azzal, hogy Nagy Csabát indították, talán újabb öngólt lőttek, hiszen nem túl nagy az ismertsége, és nagy általánosságban nem szimpatizálnak vele a választók.

Akkor helyben legyőzhetőnek érzi a Fideszt?

Igen, úgy gondolom, hogy a Fidesz jelöltje legyőzető. Egyrészt ki tudja, milyen potenciállal rendelkezik a választókerület, hiszen az emberek félelemből, vagy más okból, nem merik felvállalni véleményüket, tehát nem lehet tudni, mi lesz a végeredmény. Én mind a 174 településre ellátogattam, és szinte mindenhol azt tapasztaltam, hogy a lakosság kormányváltást akar.

Másrészt pedig, Vass Péter a Hír Tv Frontvonal műsorának adott interjújában azt nyilatkozta, hogy ha van nála esélyesebb ellenzéki jelölt, ő visszalép.

Tehát a “labda nála pattog”. Visszalépése esetén nem kétséges az ellenzék győzelme.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »