Így lett Sopron a leghűségesebb magyar város

Így lett Sopron a leghűségesebb magyar város

Az első világháborút lezáró, 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés Sopront és környékét a későbbi Burgenlanddal együtt Ausztriának ítélte.

A magyar egységek 1921. augusztus 26-án kezdték meg a terület kiürítését, a benyomuló osztrák csapatokat azonban – főleg egyetemistákból álló – felkelők állították meg Pinkafőnél és Ágfalvánál, a harcokban az osztrákok három, a magyarok egy embert vesztettek. A következő napokban Prónay Pál és Héjjas Iván vezetésével az Ausztriához csatolt területekre mintegy háromezer különítményes vonult be, akiknek Ostenburg Gyula, Sopron parancsnoka tevőleges, a magyar kormány hallgatólagos támogatást nyújtott.

Hírdetés

A felkelők szeptember elején visszavertek egy újabb, immár nagyobb erőkkel végrehajtott osztrák támadást, a hónap végén Prónay Ausztriába is betört. 1921. október 4-én Felsőőrön „alkotmányozó gyűlés” kiáltotta ki a független Lajtabánságot, amelynek vezetője Prónay lett. A magyar kormány nem ismerte el az új „államot”, de arra sem volt hajlandó, hogy a csapatokat kivonja a térségből. A helyzet megoldására a két fél között olasz közvetítéssel Velencében kezdődtek tárgyalások. Az október 13-án létrejött megállapodás szerint a magyar fél kiüríti a területet, ezután nyolc nappal népszavazás dönt Sopron és a környező nyolc község (Fertőrákos, Ágfalva, Sopronbánfalva, Harka, Balf, Fertőboz, Kópháza és Nagycenk) hovatartozásáról. A kiürítést hátráltatta az október végi második királypuccs, amelyben a felkelők nagyobb része a visszatérni kívánó IV. Károlyt támogatta. A puccs bukása után a kormány azonnal lefegyverezte a szabadcsapatokat, és a Lajtabánság is megszűnt létezni.

A népszavazást 1921. december 14-én rendezték meg Sopronban, 15-én a városhoz tartozó Brennbergbányán, 16-án a többi településen, voksolásra azok a huszadik évüket betöltött férfiak és nők voltak jogosultak, akik e területen születtek, vagy 1918. december 31. óta ott laktak. A szavazást a jórészt osztrák hagyományú és német anyanyelvű soproni lakosság döntötte el: bár a községek közül csak háromban (Fertőboz, Kópháza és Nagycenk) szavazott a többség Magyarországra, Sopronban a résztvevők 72,8 százaléka mondott erre igent. Az egész terület összességében 65,1 százalékban döntött Magyarország mellett, 15 334 szavazattal 8227 ellen, 89,5 százalékos részvétel mellett.

Az MTI tudósítója 1921. december 18-án azt jelentette: „a népszavazás eredménye a városban óriási örömet keltett. Az ántánt-városparancsnokság rendelete folytán szombaton délután 4 órától kezdve mindenféle csoportosulás, gyülekezés és fölvonulás tilos volt, de azért az utcán mégis nagy tömeg hullámzott”. Sopront és környékét az antant képviselői hivatalosan 1922. január 1-jén adták át Magyarországnak, az antant csapatai 1922. január 5-én hagyták el a várost. A nemzetgyűlés a népszavazás emlékét törvénybe iktatta, és Sopronnak a Civitas fidelissima (Leghűségesebb város) címet adományozta. A kormány 2001-ben december 14-ét a hűség napjává nyilvánította, Sopronban hagyományosan december 14-én adják át a város legrangosabb kitüntetéseit.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »