Így nézhetne ki a Kárpát-medence etnikai térszerkezete, ha nincs Trianon

Visszatekintés – 2015 legolvasottabb publicisztikáiból, interjúiból, riportjaiból válogatunk.

Úgy tartja a mondás, hogy a fociban és a történelemben a ha-val kezdődő mondatok fölöslegesek. Trianon kapcsán mégis sok millióan sok milliószor sóhajtunk fel, elábrándozva, mi lett volna, ha majd 100 évvel ezelőtt nincs az a tébolyda…

Így hát eljátszottunk ennek gondolatával…

Fantáziánk leginkább az etnikai viszonyok irányába kalandozott el, hogy a mai 93 ezer km² helyett a 306 ezer km²-es Kárpát-medencében mennyien lennénk mi, magyarok.

Előre figyelmeztetünk mindenkit, hogy számadataink erősen hozzávetőlegesek és sarkítottak (pontos számításokat ugyanis eleve lehetetlen végezni, így az egyszerűbb szemléltetés kedvéért kerekített számokkal dolgoztunk).

Kép: lazarus.elte.hu

Másrészt nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a 20. század évtizedeiben olyan események zajlottak le, melyek alapjaiban változtatták meg a világot, és kiszámíthatatlan következményekkel jártak ránk és a Kárpát-medencére nézve is. A magyar nemzet szempontjából különösen viharszaggatottnak tekinthető az évszázad, és talán kijelenthető, hogy több kár keletkezett, mint honfoglalásunk óta eltelt 1000 év alatt együttesen.

Az első, majd a második világháború, nemzeti és proletárdiktatúrák, szocializmus, vadkapitalizmus, nemzetiség és emberellenes intézkedések, ki- és áttelepítések, emigráció és asszimilálódás, kárunkra történő nemzetállamépítések stb. és a sor még hosszan folytatható lenne. Ezek számbavétele elengedhetetlen, hiszen gátolták, hogy Magyarország természetes, önálló fejlődési pályán haladhasson.

Kép: nemkutya.hu, blog.xfree.hu

Ezért, aki ezektől a ténytől és a számokkal való puszta játéktól nem tud eltekinteni, annak ajánljuk a jobb felső mezőben lévő X-gomb megnyomását.

16 milliós nemzetkép mítosza

Fikciónk, ha másra nem is, arra mindenképp alkalmas, hogy rávilágítson arra, hogy a történelem őrlő malomkereke hogyan képes morzsolni egy népet, ám az mindennek ellenére, ily mostoha viszonyok közt is  képes ellenállni és élni akarni.

Először is talán nem árt tisztáznunk a 16 milliós nemzetkép mítoszát, mely vastagon számolva is ma már csak 13,5 milliót jelent, melyből legalább 1 millió nem a Kárpát-medencében él (jó részük pedig másod vagy harmadgenerációs magyar, ami azt jelenti, hogy nyelvében már kevésbé hordozza tovább a nemzeti örökséget). Ezeket a számokat támasztja alá a magyar kormány Nemzetpolitika stratégiai kerete c. dokumentuma is, melyről szóló elemzésünk IDE kattintva olvasható el.

Kezdjük tán témánk kiindulópontjánál, Trianonnál. 1920-ban (pontosabban de facto 1918-ig) a Magyar Királyság 21 millió állampolgárral rendelkezett, melynek 54,6 %-a volt magyar, azaz nagyjából 11,5 millió fő. Ebből 1,7 millió Romániához, 1 millió Szlovákiához (Kárpátaljával együtt), 420 ezer Szerbiához, Horvátországhoz, Szlovéniához és Ausztriához pedig mintegy 100 ezer magyar ajkú ember kényszerkerült. A megcsonkított Magyarország lakosainak száma 7,6 millióra fogyatkozott.

Kép: erdely.ma

Hipotézis  – Az összes érintett országban demográfiai robbanás figyelhető meg annak ellenére is, hogy a 20. század embert próbáló időket diktált. Ám az ú.n. kisantant országainak nemzetiségi aránya merőben ellentétes tendenciákba haladt. 95 év alatt Magyarországon a magyarok száma 7,2 millióról 9,4 millióra emelkedett, ami 32 %-os növekedést jelent.

Ha tehát azt vesszük alapul, hogy nem történt meg a szégyenletes trianoni döntés, akkor nagyjából ilyen arányban növekedhetett volna a Kárpát-haza egész lakossága, tehát ma egy 26-27 milliós ország lehetnénk. (Ha megnézzük a mai demográfiai mutatókat, ez a szám meg is állja a helyét – Erdély: 6,5 millió lakos; Szlovákia: 5,5; Kárpátalja: 1,2; Szerbia/Vajdaság: 1,9; Horvátország, Szlovénia, Ausztria vonatkozó részein cca: 350 ezer.)

A magyarok arányainak változása az egyes elcsatolt területeken. Táblázat: Csonka Ákos

Tekintettel arra, hogy Magyarország egy soknemzetiségű, nemzetségileg érzékeny ország volt (cáfolva az ezer éves elnyomás hamis mítoszát), a nemzetiségi színesség ma sem lenne szürkébb. Csakhogy teljesen más arányokban, mint ahogy a mai viszonyok festenek. Ha csak az 1920-as arányokat vennénk alapul, tehát az összlakosság 54 %-át kitevő magyarság 32%-os növekedését, akkor így nagyjából helytálló lenne a sokat mitizált 15 milliós nemzetkép.

Ugyanakkor végigjárhatjuk az egyes területeket is, az ott végbe menő asszimilációk mértékarányának megfordításával, ami jócskán árnyalja az összképet.

Szlovákia – Felvidék

A mai Szlovákia területén 1920-ban nagyságrendileg 3 millió ember élt, ebből 1,9 millió szlovák, 900 ezer magyar, és durván 150 ezer német (+egyéb). Ha azt vesszük alapul, hogy egy nemzeti közösség természetes körülmények közt – értsd saját országában –  gyarapodik, addig idegen közegben jó esetben is stagnál, de jellemzőbb, hogy fogy.

Kép: kerekasztal.org

A 2011-es népszámlálási adatok szerint 509 ezer fő anyanyelve a magyar, ami 43,5 %-os csökkenést jelent az 1920-as állapotokhoz képest. – Hogy hogyan fogy a Felvidéken a magyar, azt egy korábbi elemzésünkben szemléltettük, mely elolvasható ITT, valamint ITT– Tehát, ha nagyon szőrszálhasogatóak akarnánk lenni, és ezeket az adatokat megfordítanánk, akkor azt látnánk, hogy ma 1 188 000 magyar élne ezen a területen, ellenben a szlovákok az asszimilációs faktor miatt alig lennének többen 1 milliónál.

Viszont itt rögtön csorbul is a képletünk, hisz a két számadat összeadva sem éri Szlovákia mai lakosságának a felét, ami abból adódhat, hogy míg a magyarok esetében 32%-os természetes körülmények közti növekedéssel számolunk, addig a szlovák tendencia 132%!!! (1910 –1,9 millióról –» 2011 – 4,4 millióra).

Románia – Erdély

Szintén nem egyszerű becslésekbe bocsátkozni Erdélyt illetően. Először is le kell szögezni, hogy Erdély alatt jelenleg a tágabb térséget értjük, tehát nem földrajzi, hanem politikai értelemben, Partiummal, Temesi Bánsággal együttesen. Ez a terület a maga 103 ezer km² -ével nagyobb, mint a ’maradék’ Magyarország (93 ezer km²), viszont népsűrűségét tekintve kevesebben lakták/ják.

Kép: erdely-szep.hu

E demográfiai okok boncolgatásába jelen munka nem kíván ezen belefolyni. A 2011-es adatok szerint kevesebb, mint 6,5 millióan lakják a jelenleg közigazgatásilag Romániához tartozó részt. Ebből a magyarok alig vannak többen 1,2 milliónál. Erdély (és Románia) esetében viszont nem árt nem eltekintetni az óriási mértékű emigrációtól sem.

Az országban uralkodó szegénység miatt milliók távoztak nyugatra vendégmunkásnak. Egyes becslések szerint a Romániából kivándoroltak száma mára megközelíti a 4 milliót! – a jelenségről bővebben ITT írtunk. Hozzá kell tenni, hogy ámbár ezek java része román, de bőven akad köztük magyar is – erről bővebben ITT.

Korabeli viszonyok

Korabeli viszonyok: 1920-ban Erdély lakossága 5,2 millió volt; 1,7 millió magyarral, 3 millió románnal. A román szaporulat ebben az esetben is növekedést jelez (60%), de nem olyan mértékben, mint pl. a szlovákok esetében. Ez egyrészt annak tudható be, hogy Románia Ceausescu ideje alatt gyakorlatilag kilóra adta el a németjeit Németországnak (a ’70-es években!!!), akik a századelőn még nagyjából 300 ezren voltak, ma alig 30 ezren  – erről bővebben ITT és ITT.

Állnak még a határkövek

Amennyiben tehát a hipotézisben vázoltak alapján számoljuk az etnikai viszonyok alakulását, és az erdélyi magyarság 29 %-os fogyását vesszük alapul, az fordított esetben azt eredményezné, hogy egyaránt 2,2 millió román és magyar élne ma azon a területen.

Ugyanakkor hozzá kell számoljuk a németeket is, akiket Romániával ellentétben Magyarország nagy valószínűség szerint nem árusított volna ki…

Délvidék – Szerbia/Vajdaság

Délvidék vizsgálatában kettős a helyzet, hiszen a magyarok egyazon országon belül kétszeresen is kisebbségben vannak. Egyrészt Szerbia lakosai, másrészt pedig a Vajdasági Autonóm Tartományba is betagozódnak, mely vizsgálatunk szempontjából érdekesebb. A tartománynak mintegy 1,9 millió lakosa van, ezen belül pedig valamivel több, mint 250 ezer magyar.

A közel száz évvel ezelőtti állapotok szerint akkoriban 300 ezer magyar lakta e tájat, 200 ezer szerb és 170 ezer német. Első ránézésre látszik, hogy kevésbé belakott terület volt, mint ma, és azt is hihetnénk, hogy itt a kisebb az asszimiláció aránya is, hisz csak 16 %-al csökkent a magyarok számaránya.

Ám, ha tüzetesebben megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy 1960-ig a magyarok száma emelkedő tendenciát jelzett, s elérték 440 ezret is, aminek csökkenése a mai viszonyokhoz képest már 43 %-os fogyást jelez. Így bölcsebbnek láttuk a két értéket arányosítani, s középértékként 29,5 %-os átlagfogyással számolni.

Kép: erdély.ma

Tovább nehezíti a becslést, hogy a már sorolt megannyi befolyásoló tényezőhöz itt hozzájárul a délszláv háború is, ami szintén alapjaiban változtatta meg a terület térszerkezeti egységét. Alapképletünkből kiindulva Délvidék esetében szintén túlzott torzulás jött ki. Az arányokat figyelembe véve ugyanis 420 ezer magyar lenne, 200 ezer szerb és kevesebb, mint 150 ezer német, ami összeadva messze elmarad a jelenlegi összlakosságtól. Ezért itt azt is érdemes lenne megvizsgálni, mi eredményezhette, hogy a szerb lakosság 550%-al gyarapodott meg.

Kárpátalja – Ukrajna

Bár a trianoni döntéskor Kárpátalja nem képezett önálló szubjektumot, hanem Csehszlovákiához tapasztották, akik viszont nem tartottak rá igényt, ezért mindig is mostohán kezelték. Ukrajna létrehozásával és Kárpátalja oda való beillesztésével, viszont mégis önállóan kell, hogy kezeljük.

A területen 1920-ben 600 ezer ember élt, ma pont a duplája, 1,2 millió. Ebből száz évvel ezelőtt 180 ezer volt a magyar, ma alig 150 ezer, mely nagyjából 16 %-os fogyást jelent. A többi területnél alkalmazott fordított képlet alapján, a 16 %-os csökkenés az ukránok (illetve ruszinok) esetében azt jelentené, hogy nagyságrendileg 300 ezren lennének a jelenlegi államalkotók, honfitársaink pedig nem egész 250 ezren.

Kép: karpatalja.blog.hu

Ausztria – Horvátország – Szlovénia

A legkisebb mértékben mind lakosság, mind terület Ausztriához, Horvátországhoz (Drávaköz+Fiume) és Szlovéniához került a Magyar Királyságból. Ez a szám a három országban együttvéve is alig érte el az 100 ezret, s ahogy mindenhol, itt is csökkenő, tendenciát mutat.

Kivéve Ausztriát, ahol a vendégmunkások miatt a magyarok aránya fokozatosan növekszik, ám ez nem tekinthető klasszikus gyarapodásnak, hisz nem tömbben, az egykori magyarországi területen, mint pl. Őrvidék/Burgerlandon, szaporulattal történik a növekedés, hanem Bécsben és szerte Tirolban a turistahelyeken. A rend és a játék kedvéért itt is alkalmazzuk a gyarapodási állandónkat, így az itteni magyarok aránya cca. 30 ezerrel növekedett volna.

Kép: kultiplex.sk

Következtetés

Ahogy láthatjuk, sok esetben torz eredmények jöttek ki, ami legfőképp abból adódik, hogy a kisantant országai az országszerzést követően megsokszorozták a lakosságukat, míg a kisebbségi létbe szorult magyarok fogyásnak indultak – ennek módszereiről ITT írtunk. Magyarországon a gyarapodás viszont csak nagyjából  32 %-os volt, ami messze elmarad a többi országétól.

A szemléltetés kedvéért érdemes megnézni pár velünk élő nép gyarapodási mutatóit: a románok a nem egész száz év alatt  60 %-al lettek többen, a szlovákok 132 %-kal, Kárpátalján a ruszinok és az ukránok 186 %-kal, Délvidéken a szerbek pedig 550%-kal. Ezek az elképesztő növekedések egyrészt a gazdagabb szaporulatnak tudhatóak be, másrészt a mesterséges úton lettek felduzzasztva különféle be- és áttelepítésekkel (pl. Szlovákiában csehekkel, hazahívott szlovákokkal; Erdélyben Havasalföldről, Dobrudzsából, Moldvából betelepített románokkal stb.)

Nemzetiségi arányok változása a Kárpát-medencében. Táblázat: Csonka Ákos

Ebből nem meglepő módon következik, hogy az idegen közegbe került nemzeti közösségek fogyása – bár nem kellene annak lennie – általános folyamatnak tekinthető. Az egyes elcsatolt területen átlagosítva 30%-os fogyás figyelhető meg. Az viszont sokkal érdekesebb jelenségnek tűnik, hogy míg a magyarok esetében a természetes, kedvező közegben csak 32%-os gyarapodási tendencia, addig a többi nemzetnél ennek sokszorosa – átlagosítva mintegy 232 %! Ennek okaira további kutatásokkal is érdemes lenne fényt deríteni.

Azt is el kell mondani, hogy vizsgálódásunk csak a magyarságra és az egyes államalkotó nemzetekre terjedt ki, helyenként belekalkulálva a szintén komolyabb tényezőként jelen lévő németséget is. A többi nemzetiségek arányainak vizsgálata ezúttal nem képezte munkánk tárgyát, így azokat – némi eltérési tartományt belekalkulálva ugyan – figyelmen kívül hagytuk.

Kép: civilpalya.blog.hu

Mindemellett a témával kapcsolatban azt is érdemes hozzátenni, hogy Trianon után alig 20 évvel született némi nagyhatalmi korrekció, az I. és a II. Bécsi döntés révén, mely az etnikai viszonyokat jobbára kiigazította. Amennyiben ezek érvényben maradhattak volna, úgy az etnikai ellentétekből sokkal kevesebb problémák alakulhattak volna ki az egyes felek közt.

Persze ezt manapság a legtöbben tabutémaként és nemzeti romantikaként kezelik, pedig Trianon sérthetetlenségének bizonygatása közben nem árt belegondolni, hogy Magyarország területein – mint Jézus köntösén – osztozkodó utódországok gyakorlatilag mindegyike megszegte már e számukra oly kegyes diktátumot, és felülírva azt megváltoztatta határait.

Kép: kaposvaritukor.hupont.hu

Csehszlovákia kettévált, Jugoszlávia felbomlott, Ukrajna épp a szemünk előtt, élő adásban hullhat szét, Románia pedig népszavazás kiírását tervezi, hogy egyesüljön Moldovával, létrehozva ezzel Nagy-Romániát. Úgy tűnik eme sérthetetlenség egyedül Magyarországra vonatkozik kizárólagosan…

Csonka Ákos

a szerző a Via Nova ICs Nemzetpolitikai Kabinetjének a vezetője

* Következő írásunkban annak járunk utána, hogy miként alakulhattak volna a nemzetiségi arányok, ha a bécsi döntések érvényben maradnak.

Kép: maghon.weebly.com

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat.

Források:

Népszámlálási és települési adatok internetes feldolgozása 1880-tól 2011-ig

Statisztikai Hivatal

Popély Gyula: Felvidék, Kárpát Stúdió, Budapest, 2014

Galántai József: A trianoni békekötés 1920, Gondolat, Budapest, 1990

Kápolnai Iván: Erdély népességéről – Fejezetek a jelenkori Erdély népesedéstörténetéből – Tanulmányok Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, I. Kovászna, Hargita és Maros megye népszámlálási adatai 1850 és 1992 között.

Varga E. Árpád: Az erdélyi magyarság főbb statisztikai adatai az 1910 utáni népszámlálások tükrében.

http://adatbank.transindex.ro/html/alcim_pdf10759.pdf

Hajdú Zoltán: A Vajdaság 1910-1920 között.

Badis Róbert: Látlelet a vajdasági magyarok demográfiai helyzetéről.

Hódi Sándor: A vajdasági magyarság helyzete és kilátásai.

Varga E. Árpád: Az erdélyi magyarság főbb statisztikai adatai az 1910 utáni népszámlálások tükrében.

http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/171.html

http://www.bibl.u-szeged.hu/ha/gazd/stat/ezerev39.html

Molnár József, Molnár D. István: Kárpátalja népessége és magyarsága a népszámlálási és népmozgalmi adatok tükrében.

Dupka György: A magyarság számának, összetételének és települési területeinek változás Kárpátalján (1910-től napjainkig)


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »