Indul a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program második üteme

Indul a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program második üteme

Közel 21,5 milliárd forintos (70 millió eurós) forrásból elindul a Kárpát-medencei óvodafejlesztés második üteme, amelynek keretében 77 új óvoda, bölcsőde épül és 250 intézmény újul meg 2019 végéig – jelentette be Grezsa István kormánybiztos keddi budapesti sajtótájékoztatón.

 

48 ezer határon túli magyar óvodás

 

Közlése szerint jelen pillanatban a határon túli magyar óvodások száma 48 ezer körül van, a cél, hogy ez a szám legalább 60 ezerre duzzadjon, azaz a vegyes házasságból származó gyerekek is nagyobb eséllyel kerüljenek magyar intézményekbe.

 

Az új fejlesztéseknek köszönhetően az óvodai és bölcsődei férőhelyek száma több mint tízezerrel nő Kárpát-medence szerte. A második programrész során befejezik az a 19 óvodát is, amelynek fejlesztése az első ütemben indult – olvasható a háttéranyagban.

 

Ez a legnagyobb költségvetésű külhoni program

 

Összesen 38,5 milliárdos (125 millió euró) programról van szó, ez a jelenleg futó legnagyobb költségvetési külhoni program – hangsúlyozta a kormánybiztos.

 

Potápi: Az intézményrendszer megerősítésére van szükség

 

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár hangsúlyozta: az intézményrendszert kell megerősíteni, ami az oktatási intézmények mellett a politikai intézményrendszert is magában foglalja.

 

A Duna Palota Szécsenyi termében tartott mai sajtótájékoztatón Menyhárt József, az MKP elnöke is részt vett, aki tájékoztatott a sikeres óvodafejlesztési program első ütemének felvidéki tapasztalatairól.

 

MTI/Körkép.sk

Nyitókép: Illusztrációs felvétel (Körkép.sk)

További ajánlott cikkek:

 

5,5 millió eurós felvidéki magyar óvodaprogramot indít az MKP és a magyar kormány – íme, a részletek

The post Indul a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program második üteme appeared first on Körkép.sk.


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »