Itt egy videó arról a titokzatos hódmezővásárhelyi luxuskastélyról, amihez Lázár Jánosnak SEMMI köze

Itt egy videó arról a titokzatos hódmezővásárhelyi luxuskastélyról, amihez Lázár Jánosnak SEMMI köze

A Magyar Narancsnak úgy sikerült légi felvételt készíteni az objektumról, hogy az azt védő őr elkísérte a karbantartót valahova, mert amúgy nem az illetéktelen tekinteteknek építették a kastélyt.

Hírdetés

A luxuskastély papíron egyébként először Kulik Jenő hódmezővásárhelyi ügyvédé volt, ő 2015-ben vette meg a területet egy vadásztársaságtól, ő kezdte el építtetni a hatalmas házat úgy, hogy lap hódmezővásárhelyi forrásai szerint korábban nem volt olyan látható vagyona, amiből arra lehetett volna következtetni, hogy egy ekkora ingatlan kialakítását egymaga finanszírozni tudná. Később alapított egy céget, amelynek két társtulajdonosa is van, és ide apportálta az ingatlanvagyont. A Magyar Narancs szerint Kulik és Lázár János könnyen összeköthető: mielőtt még a miniszter polgármester lett volna Hódmezővásárhelyen, a városházán dolgozott együtt az ügyvéddel, és később Kulik Jenő rendszeresen adott jogi tanácsokat Lázár Jánosnak, továbbá a Miniszterelnökség – amelyet Lázár vezet – is szerződött vele.

Sőt, helyben úgy tarják, Kulik nem szeret vadászni, Lázár pedig igen.

Lázár János egyébként saját bevallása szerint a környéken „mintegy 45 hektáros területen erdőgazdálkodást folytat”, illetve a földhivatali dokumentumok szerint a vadászkastély egy olyan 3054 négyzetméteres területen fekszik, amelyet teljes egészében Lázár János édesanyjának 1,8 hektáros földje vesz körbe.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »