Itt szinte nincs esély a Fidesz legyőzésére

Itt szinte nincs esély a Fidesz legyőzésére

Az MSZP–P-s Csőzik László a legerősebb ellenzéki jelölt Pest megye 1-es választókerületében, ám a Közös Ország Mozgalom felmérése szerint ő is alulmaradna a Fidesz–KDNP-s Aradszki Andrással szemben 55-45 arányban. A jobbikos Vágó Sebestyén és az LMP-s Turcsán Szabolcs jelöltjei viszont ennél is gyengébben szerepelnének.

A kutatók szerint a Pest megye 1. számú választókörzetében, ami többek között Érdet, Törökbálintot és Diósdot foglalja magába, a kerület lakói között egyértelmű relatív többségben vannak a kormányváltást akarók az ellenzőkkel szemben, ám az ellenzéki szavazatok szétaprózódása a kormánypártok jelöltjének győzelmét vetítik előre.

Érd és környéke 2014-ben az országos átlaghoz képest inkább balra húzó választási eredményt hozott: a Fidesz listás eredménye másfél százalékponttal, a baloldali összefogásé 4, az LMP-é 1 ponttal haladta meg az országos átlagot, a Jobbik szavazói két százalékkal kevesebben voltak Érden, mint máshol az országban. Egyéniben a fideszes Aradszki András 43 százalékkal nyert, miközben a baloldali összefogás jelöltje 32, a Jobbiké 16, az LMP-é pedig 6 százaléknyi szavazatot szerzett

Megállapították, hogy Fidesz–KDNP jelentős előnye az utóbbi időszak közvélemény-kutatásaiban részben annak tudható be, hogy a kormánypárt támogatói másoknál nagyobb arányban válaszolnak őszintén a közvélemény-kutatók kérdéseire. Elvileg véletlenszerűen kiválasztott interjúalanyaink közül a 2014-es valós eredmények alapján várhatónál 30 százalékkal többen válaszoltak az akkori pártlistás szavazatukra vonatkozó kérdésünkre a Fidesz–KDNP megnevezésével.

„Négy év demográfiai változásai semmiképpen nem vezethettek a választóközönség ilyen átalakulásához, ezért azt feltételezzük, hogy az 1000 ember nyers adatai a jelenlegi szavazási szándékok tekintetében is eltúlozzák a Fidesz–KDNP és alulbecslik az ellenzék támogatottságát” – írja az elemzés.

Relatív többségben, 43 százaléknyian vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, azokkal szemben, akik megtartanák az Orbán-kormányt, 34 százaléknyian. Sokan, 23 százaléknyian nem akartak vagy tudtak válaszolni erre az egyszerű kérdésre.

A kutatók szerint a listás szavazatok várható megoszlása elsősorban a miatt változott 2014-hez képest, hogy az idén az MSZP és a Párbeszéd közös, az Együtt és a DK viszont külön listával indul, míg 2014-ben az a négy párt plusz a Magyar Liberális Párt egy ötpárti közös listán indult Összefogás névvel. „2018-ban listáik együttes szavazataránya sem jut a 2014-es közös lista szavazatarányához, az LMP egy százalékpontot csökkent, a Jobbik másfelet, azonban a Fidesz támogatottsága 3 százalékpontos növekedést mutat. A Momentum támogatottsága alig kimutatható, még a Kétfarkú Kutyapárt is előzi őket.”

Az adatfelvétel március 24. és március 27. között zajlott le, 1000 véletlen mintavétellel kiválasztott megkérdezett telefonos megkérdezésével. A terepmunkát a Közös Ország Mozgalom megbízásából a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Kft. végezte. A részletes elemzést ide kattintva találja.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »