Iványi: Orbánból a félelem beszél

A zsarnokok szoktak úgy beszélni, mint ahogyan azt Orbán Viktor tette – Iványi Gábor lelkész szerint. Az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke Egyenesen című műsorunkban azt mondta: fenyegetőzni az szokott, akinek elfogytak az eszközei, és nem ért más nyelven, csak diktálni tud.

„Ezek a félelem hangai. Ilyet az, aki biztos az igazában, nem tesz. Azt kockáztatja, hogy az Örökkévaló ugyanazzal a figyelemmel és szigorral fog eljárni vele szemben, mint amivel ő fenyegeti a kortársait, azokat, akik nem azért születtek és nem azért élnek, hogy az ő hatalmát biztosítsák, hanem az ő egyszeri életük ugyanolyan fontos, mint ezeké a zsarnokoké, sőt, fontosabb talán” – fogalmazott.

Tekintse meg a teljes interjút:


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »