Januártól lehet kérni az egymilliós hitelátvállalást a harmadik gyerek után

Januártól lehet kérni az egymilliós hitelátvállalást a harmadik gyerek után

A harmadik vagy további gyermeket vállaló családok jelzáloghitel-tartozásából gyermekenként 1-1 millió forintot vállal át az állam 2018. január 1-től – ismertette Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a miniszterelnök által már májusban – más családtámogatási intézkedésekkel együtt – bejelentett kedvezmény részleteiről szóló szerdai kormányülés döntését csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

A kedvezmény a már meglévő, illetve a jövőben felvett jelzálog-hitelekre is vonatkozik, azok a családok vehetik igénybe, ahol a harmadik vagy a további gyermek jövő január 1. után születik, illetve már a várandósság 12 hetétől igényelhető a tartozás 1 millió forintos csökkentése. A korábban született gyermekeknél nincsen felső korhatár, a hiteltartozás csökkentése akkor is igényelhető, ha az idősebb gyermek már nagykorú.

http://mno.hu/

Az intézkedésre a jövő évre 17 milliárd forintot terveztek – közölte az MTI tudósítása szerint Novák Katalin –, vagyis 17 ezer gyermek születésével számolnak. Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a sajtótájékoztatón ugyanakkor azt mondta: a keret felülről nyitott, vagyis lehet növelni, ha nagyobb lenne az igény.

Ez némileg optimista várakozás: a KSH részletes adatai a gyermekek születési sorrendjéről csak 2015-ra állnak rendelkezésre. Ezek szerint abban az évben nagyjából 19 ezer harmadik vagy további gyermek született Magyarországon. Ez a szám nagyságrendileg nyilván nem változik évről évre, de nem biztos, hogy minden családnak van jelzáloghitele, amelyből igénybe vehetik a támogatást.

A korábban, még a rendelet kihirdetése előtt felvett jelzálog-hiteleknél mind a lakáscélú, mind a szabad felhasználású kölcsön esetén igénybe vehető a csökkentés, a kihirdetés után felvettek esetében azonban csak a lakáscélú jelzálog-hiteleknél. Az állami támogatást a pénzintézményeknél kell igényelni, és az előtörlesztési díjat is az állam fizeti meg az adós helyett a bankoknak.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »