Japán miniszterelnökét fogadja ma a Cotroceni-palotában Klaus Johannis

Japán miniszterelnökét fogadja ma a Cotroceni-palotában Klaus Johannis

Klaus Johannis államfő fogadja kedden Japán miniszterelnökét, Abe Sinzót. Ez az első alkalom, hogy Romániába látogat egy japán kormányfő. Sinzó a Románia és Japán közötti megújított partneri szerződés megkötésének ötödik évfordulója alkalmából érkezik Bukarestbe.

A Cotroceni-palotában tartandó megbeszéléseken a két ország közötti politikai, gazdasági, kulturális és biztonsági kapcsolatokról lesz szó, ugyanakkor a Japán és az Európai Unió közti gazdasági együttműködés, valamint az észak-koreai helyzet is a beszélgetés tárgyát képezi majd, közölte az Államelnöki Hivatal.

Az AFP hírügynökség szerint Abe Sinzó Közép- és Kelet-Európában tesz diplomáciai körutat. Ennek során Észtországot, Litvániát, Lettországot, Bulgáriát, Szerbiát is felkeresi Románia mellett. A japán kormányfő az Észak-Koreával szembeni határozott fellépéshez kíván támogatást elérni.

Abe Sinzót több mint harminc japán cég képviselői kísérik körútja során. (agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »