Járvány nincs, de lehet

Járvány nincs, de lehet

Az unió joggyakorlata szerint a bevándorlókat ugyanaz az egészségügyi ellátás illeti meg, mint az unió polgárait, gyógyíttatásuk, ellátásuk, rendszeres szűrésük költségeit tehát a tagországok fizetik. Ennek nagyságára a hazai adatokból következtethetünk: viszonylag alacsony bevándorlószám mellett az ellátásuk néhány hónap alatt 370 millió forintot emésztett fel a magyar költségvetésből. Elképzelhetjük, hogy, mondjuk, Németországban az elmúlt két évben mennyit költöttek a látókörükben lévő bevándorlók gyógykezelésére.

Az orvosok szempontjából a bevándorlók betegségeivel két baj van. Egyrészt olyan elfeledett betegségeket hoznak be Európába, amelyek az őshonos lakosság körében már régen eltűntek, a mai orvosok nemigen találkoznak ezekkel a praxisukban, ezért a gyógyításuk is nehézkes. Másrészt a bevándorlók azonosítatlan, ismeretlen betegségeket is hordozhatnak, amelyek majd évek, akár évtizedek múlva robbanhatnak járványként.

A nemzetközi emberi jogi szervezetek gyakran érvelnek azzal, hogy nemcsak a migránsok, de tulajdonképpen bárki okozhat járványt, aki afrikai, ázsiai útjáról betegséget hurcol be magával. Ez az érvelés azért sántít, mert egyáltalán nem mindegy, egymillió bevándorlóról vagy húszezer szafarivendégről van-e szó, másrészt az európaiak egészségtudatossága nagyobb.

Európára különösen nagy veszély leselkedik, hiszen a bevándorlók jelentékeny része olyan fekete-afrikai országokból érkezik, amelyekben például a HIV-fertőzöttek aránya a négy százalékot is elérheti a teljes lakosságban. Egyes becslések szerint az Európában kezelt AIDS-betegek negyede, a tbc-sek tizenhét százaléka migráns hátterű, ami az őshonosok és bevándorlók arányát nézve rendkívül magas szám. Beszédes tény, hogy az új európai HIV-esetek 35 százaléka migránsokhoz kötődik, mint ahogyan az is, hogy térségünk kimaradt ebből a fejleményből: az új esetek több mint 90 százalékát Nyugat-Európában regisztrálták. Mindebből az következik, hogy az AIDS-betegségek növekvő száma és a bevándorlás között kapcsolat van, ahogyan más, fent említett betegségtípusok újbóli megjelenése és felbukkanása között is. Az európai AIDS-helyzet súlyosságát jelzi az a tény, hogy az olasz partokat számos nigériai éri el, márpedig Nigériában nagyjából 3,2 millió AIDS-es él, ezzel a második helyen állnak a világban Dél-Afrika mögött.

Hasonlóan problémás a helyzet a hepati­tis­fertőzésekkel. Az egyik legfőbb kibocsátó országban, Pakisztánban például a lakosság mintegy öt százaléka, tízmillió ember hepatitis C-fertőzött. A szakmai írásokban – ha csak szőrmentén is – utalnak arra, hogy a bevándorlás és a HCV-vírus terjedése között kapcsolat áll fenn. Az európai HCV-helyzetről írott tanulmányában például Francesco Negro először óvatos hangot üt meg, mert érzi, hogy átpolitizált témához nyúlt („néhány tanulmányt végeztek ebben a kényes témában, amely további figyelmet érdemel”), de aztán tényként közli, hogy a németországi és hollandiai HCV-helyzet romlásához a törökországi irányú bevándorlás döntően hozzájárult.

Magyarországon közvetlen járványveszély természetesen nincs, a behurcolt betegségek a hazai lakosságot egyelőre nem érintik. Ennek azonban banális oka van: Magyarországon nem kószálnak őrizetlenül migránsok, akik pedig a hatóságok látókörében vannak, alapos orvosi vizsgálatban és ellátásban részesülnek. Teljesen másképp állna azonban a helyzet, ha hirtelen megnövekedne a létszámuk, ha ellenőrizetlenül, beható orvosi vizsgálatok nélkül bukkannának fel a hétköznapi élet fórumain. Arról nem beszélve, hogy ha a közeli vagy távoli jövőben valamilyen európai mértékű járvány törne ki, óhatatlanul is átterjedne hazánkra. Magyarországon a vérhas, a hastífusz, a malária ellen nincs kötelező védőoltás, és figyelembe kell venni, hogy a gyomor- és bélrendszer fertőzései nagyon könnyen terjednek. Nagyon komoly betegségeket kaphatunk el már úgy is, ha hideg vízzel mosunk kezet, és az ott maradt kórokozó átkerül például egy szelet kenyérre.

Az eddigi magyar tapasztalat megegyezik a hasonló nemzetközi tapasztalatokkal: ha az orvosi vizsgálatokat nem végzik el azonnal az illegális bevándorló megtalálása, elfogása után, akkor fokozottan nő az egészségügyi kockázat. Két évvel ezelőtt, a hazai migránskrízis tetőpontján a behívott 14 ezer emberből mindössze ötszázan jelentek meg a szűrésen, ráadásul később ők is kereket oldottak. Ezért javasolta Pesti Imre, a Fidesz politikusa, hogy törvénnyel kellene kötelező szűrővizsgálatokra és védőoltásra kényszeríteni őket, de szavai finoman szólva is ellenérzést szültek a balliberális sajtóban. Ennél is nagyobb felzúdulást keltett, amikor az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelentésében járványkockázatot említett, és óvintézkedéseket szorgalmazott.

A másik tanulság már inkább a téma kutatóinak, a szakembereknek fontos: miután a jövevények minden fogadó országban igyekeznek kikerülni az egészségügyi vizsgálatokat, nem hihetünk az olyan statisztikáknak, miszerint csak az érintettek egy-két százalékánál találtak valamilyen betegséget. Ennek a számnak szükségszerűen magasabbnak kell lennie, hiszen eleve csak az érintettek kis hányadát vizsgálták meg.

Az egészségügyi kockázatokat sok helyütt eltitkolják vagy bagatellizálják. Bár bizonyos számadatok nyilvánosak, például Németországban vagy Svédországban, a kormány szemmel láthatólag inkább megnyugtató semmiségekről értekezik. A svéd kormány kérdezz-felelek formában népszerűsíti a bevándorlókat, és egyetlen szót sem ejtenek arról, hogy súlyos betegségeket hordoznak a jövevények. Hasonlóan a német szakmai fórumokhoz, oldalakhoz: itt jobbára semmitmondó tanácsokat olvashatunk a megelőzésről, valamiféle szakmai stratégia építéséről, de ennél tovább nem merészkednek. Az uniós országokba beözönlő tömeg egészségügyi helyzetéről a legjobb elemzéseket amerikai orvosi szaklapokban, egészségügyi kiadványokban találtuk, és ez elég beszédes kritikája az európai állapotoknak.

Szentesi Zöldi László – <![CDATA[]]>www.demokrata.hu<![CDATA[]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »