Jelcin Budapesten: 1956 tragédiája a szovjet rendszer lemoshatatlan szégyenfoltja marad örökké!

Jelcin Budapesten: 1956 tragédiája a szovjet rendszer lemoshatatlan szégyenfoltja marad örökké!

Talán már csak a fővárosi Szabadság téri szovjet hősi emlékmű idézte a szocialista „testvériség” négy évtizedét, amikor eldőlt Borisz Jelcin orosz elnök budapesti látogatásának időpontja. Rövid idővel a hazánkban „ideiglenesen állomásozó” szovjet csapatok kivonulása után, 1992 novemberében történelmi jelentőségű politikai vizit előtt állt Magyarország.

Sok elszámolni való maradt

Borisz Jelcin orosz államfő 1992. november 11-ei látogatását nagy várakozás előzte meg. Történelmi fordulópontnak nevezték, és politikai megújulást, valamint számos érzékeny és kínos kérdés tisztázását várták az eseménytől, amelyen azért konfrontációra is lehetett számítani – például az egykor hazánkban állomásozott szovjet csapatok után maradt „régi terhek” kapcsán.

Oroszország ugyanis kártérítést igényelt a „hátrahagyott” katonai létesítményekért, hazánk viszont a szovjet csapatok által okozott környezeti károk helyreállítási költségeinek megtérítését követelte (példának okáért, a tököli repülőtéren egyes területek olyan mértékben szennyeződtek kerozinnal, hogy a talajt akár meg is lehetett gyújtani).

És ez még csak egy volt az oroszok egyéb adósságai mellett. A korabeli sajtóban megjelent „leltárok” szerint ugyanis az egykori Szovjetunió hozzávetőleg kétmilliárd dollárnyi kereskedelmi tartozást is felhalmozott (ezzel szemben mindössze egy 300 milliós magyar tartozás állt), amelyért cserébe mi harci repülőgépekre, pótalkatrészekre és légvédelmi rendszerekre tartottunk igényt.

Budapest ezenfelül számított a második világháborúban a Szovjetunió által „elkobozott” műalkotások visszaadására, illetve kérte az orosz levéltárakban őrzött, 1956-os forradalomra vonatkozó dokumentumok átadását is.

A magyar fél fontos megállapodások aláírását is várta a Jelcin-látogatástól, ezek közé tartozott egy nyilatkozat is az etnikai kisebbségek jogainak szavatolásáról („Kárpátukrajnában mintegy 200 ezer magyar él” – fogalmazott a távirati iroda 1992-ben).

Jó diplomáciai kapcsolatra törekedtünk

Jelcin, az Orosz Föderáció elnöke látogatásával tulajdonképpen Göncz Árpád köztársasági elnök és Antall József miniszterelnök meghívásának tett eleget. A látogatás külön jelentőséget kapott annak fényében (is), hogy – mint arra diplomáciai körök felhívták a figyelmet – Magyarország már a Szovjetunió felbomlása előtt jó kapcsolatokat alakított ki az orosz társadalom demokratikus erőivel, és a magyar vezetők az elsők között biztosították támogatásukról a demokrácia védelmét magára vállaló Borisz Jelcint. Hazánk elsőként vette fel az önálló, demokratikus Oroszországgal a diplomáciai kapcsolatokat, és kötött alapszerződést Moszkvával 1991 decemberében Antall kormányfő látogatása alkalmával.

Borisz Jelcin november 10-én, kedden az esti órákban érkezett meg Budapestre. Szerda délelőtt ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadás mellett fogadták a Kossuth Lajos téren.

Jelcin nem érkezett üres kézzel

Göncz Árpád az orosz államfővel folytatott szerdai megbeszélésén úgy fogalmazott: Magyarország közvetítő láncszem és nem ütközőzóna szeretne lenni Európa keleti és nyugati része között, ennek érdekében hazánk már eddig is sokat tett, és a jövőben is tenni kíván. A szerdán aláírásra kerülő megállapodások egyszerre jelentik a múlt lezárását és a kapcsolatok fejlődésének új alapjait – idézte a szóvivő a köztársasági elnököt.

Jelcin a magyar köztársasági elnökkel folytatott beszélgetés során utalt arra, hogy már a megállapodások előkészítését is igen fontosnak tartotta, és Budapestre ’56-os dokumentumokat és műkincseket hozott magával. Az orosz államfő felvetette a Magyarországon elesett orosz és az Oroszországban meghalt magyar katonák és civilek sírjainak kérdését is.

Számontartotta a telefonhívásokat

Jelcin és Antall József tárgyalásain minden fontos kérdésben sikerült megállapodásra jutni. A szovjet csapatkivonással kapcsolatos elszámolás kérdésében az az egyezség született, hogy a két fél kölcsönösen lemond egymással szemben támasztott követeléseiről, ezzel együtt Magyarország vállalta, hogy ellenszolgáltatás nélkül, humanitárius segítségnyújtásként mintegy 10 millió dollár értékben gyógyszereket szállít az orosz hadsereg számára. „Budapest megvizsgálja annak lehetőségét is, hogy teherbíró képességének arányában miként segíthetné a Magyarországról kivont katonák oroszországi lakásépítését” – közvetítette az elhangzottakat László Balázs kormányszóvivő.

Szóba került az is, hogy Magyarország a ’91. augusztusi puccskísérlet idején az elsők között biztosította támogatásáról Borisz Jelcint. Az orosz államfő ezzel kapcsolatban külön köszönetet mondott Antall Józsefnek, hogy a nehéz órákban a legelsők között hívta fel telefonon.

„Tudja, miniszterelnök úr, én a világ vezetőit azóta négy csoportba sorolom. Az elsőbe tartoznak azok, akik augusztus 19-én hívtak fel, amikor a legnehezebb volt. Utána jönnek, akik 20-án telefonáltak. A harmadik kategóriában lévők 21-én jelentkeztek, amikor már minden eldőlt. A negyedik csoportba azok tartoznak, akik egyáltalán nem hívtak fel” – mondta Jelcin. (A magyar kormányfő az első csoportba tartozott.)

Eközben Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere orosz kollégájával, Aven külgazdasági miniszterrel folytatott megbeszélést; Sohin miniszterelnök-helyettes Kupa Mihály pénzügyminiszterrel tárgyalt; Jeszenszky Géza pedig kollégájával, Kozirev külügyminiszterrel ült tárgyalóasztalhoz.

Budapest, 1992. november 11. Borisz Jelcint üdvözli Göncz Árpád (MTI-fotó: Kovács Attila)

Főhajtás a forradalom hősei előtt

A díszebédet megelőzően az Orosz Föderáció elnöke és kísérete tisztelgett a Szabadság téri szovjet katonai emlékműnél a második világháborúban elesett katonák emléke előtt, megkoszorúzta a Hősök terén a magyar hősök emlékművét, majd a Rákoskeresztúri új köztemetőbe hajtatott, hogy koszorút helyezzen el az 1956-os forradalom és szabadságharc vértanúinak emlékművénél.

A temetőben Borisz Jelcin és a kíséretében levő politikusok főhajtással tisztelegtek Nagy Imre és a vértanúk szimbolikus sírjánál.

A 301-es parcellánál zajló tiszteletadáson jelen volt Göncz Árpád köztársasági elnök, Nagy Erzsébet, a mártír-miniszterelnök lánya, valamint a Történelmi Igazságtétel Bizottságának több vezető képviselője.

Az orosz elnök a magyar emlékhely megkoszorúzása után a 215-ös parcellában virágcsokrot helyezett el a második világháborúban, magyar földön elesett szovjet katonák emlékművénél.

Jelcin: A kommunizmus soha nem tér vissza

A magyar-orosz viszony felhőkkel volt terhes, ám a magyar nép soha nem az orosz néppel került szembe, hanem korábban a cári önkénnyel, majd a cári diktatúrával – ezekkel a szavakkal köszöntötte Szabad György házelnök Borisz Jelcin orosz államfőt az Országgyűlés plenáris ülésén, amelyben az elnöki vizit miatt félbeszakadt a következő évi költségvetésről folytatott vita.

Az orosz elnök mintegy félórás beszédét technikai probléma miatt tolmács útján nem követhették nyomon a képviselők, ezért a magyar fordítást Jelcin távozása után ismertették. A miniszterelnöki kabinetfőnök, Marinovich Endre az esetről úgy számolt be visszaemlékezésében: az orosz nyelvű teremhangot szinkrontolmácsolásban fordították, a képviselők pedig asztalaikra helyezett fordítógépeket használhattak.

„Sajnos technikai problémák léptek fel, a fordítógépek nem működtek, mindez nem változtat viszont a tényen, hogy azon falak között, ahol több mint harminc évig csak ellenforradalomról és a Szovjetunió testvéri segítségnyújtásáról lehetett beszélni, Oroszország első embere dörgő hangon mondta: 1956 tragédiája a szovjet rendszer lemoshatatlan szégyenfoltja marad örökké!” – írta.

Jelcin beszédében rámutatott: az orosz nép a magyar néppel teljes egyetértésben és barátságban akar élni. Emlékeztetett arra, hogy 1956-ban Budapest utcáit szovjet tankok szabdalták, s ekkor az emberiség leckét kapott abból, hogy a totalitarizmus, a zsarnokság soha sem marad meg egy ország határain belül. Úgy fogalmazott: keserű az a tudat, hogy a Kreml vezetőinek parancsára orosz katonákat is belerángattak azokba a tragikus eseményekbe.

Az orosz államfő a magyar képviselők tapsát kiváltva jelentette ki: a kommunizmus örökre véget ért és soha nem is tér vissza.

„Ma fejet hajtunk 1956 minden áldozata előtt” – mondta az elnök, kifejezve azt a reményét is, hogy az orosz archívumok anyagainak átadása hozzájárul a teljes igazság felderítéséhez.

Stabilitást szolgáló tényezőnek nevezte a visegrádi hármak együttműködését, amellyel Oroszország párbeszédet kíván folytatni. Végül rámutatott: a kommunizmusba már nincs visszaút sem országában, sem Európában, sem a világon.

Az Orosz Föderáció elnöke ezen a napon este elutazott, népes kíséretével egy napot töltött a magyar fővárosban.

Protokollbravúr: Jelciné volt az I-es kapu, a hollandoké a XVII-es

Az orosz elnök már 1991-ben fel szerette volna keresni hazánkat, ám erre a látogatásra végül 1992. november 11-én került sor. Az orosz fél – amikor tárgyalási készségét jelezte, azaz elfogadta a magyar meghívást – a csúcstalálkozó egyetlen lehetséges időpontjaként 1992. november 10-11-ét jelölte meg egy féléves intervallumon belül.

Az ultimátumszerű időponttal az volt a probléma, hogy ez a dátum már hónapokkal korábban le volt kötve a magyar–holland hivatalos kormányfői találkozóra – emlékezik vissza Marinovich Endre, Antall József egykori kabinetfőnöke, az Antall József Emlékbizottság és Baráti Társaság elnöke a szervezet honlapján. A diplomáciai „összecsúszás” nagy feladat elé állította nemcsak a protokollszemélyzetet, de Antall József miniszterelnököt is.

Az írás szerint Jelcin budapesti látogatásának nyilvánosságra hozatalakor a holland nagykövet kissé megbántottan felvetette: nem örülnek a kettősségnek, úgy érzik, hogy a párhuzamosság elkerülhetetlenül háttérbe szorítja Hollandiát, úgyhogy inkább halasszák el Lubbers miniszterelnök Magyarországra jövetelét.

„Antall azonban semmiképpen sem akarta, hogy a hollandok nehezteljenek, ezért utasítást adott arra, addig az állami protokoll által még sohasem teljesített feladatnak a megoldására, hogy a két kétoldalú csúcstalálkozónak úgy kell lezajlania, mintha nem ugyanabban az időben történnének. A kormányfői látogatások szokásos programját nem szabad megcsonkítani, főként úgy, hogy az látványosan a hollandok hátrányára történjék” – idézte fel az egykori kabinetfőnök.

A miniszterelnök még ötleteket is adott: az egyik delegáció közlekedjék állandóan a Margit hídon, ahová a holland zászlókat tették ki, a másik a Lánchídon, amelyet orosz nemzeti színekkel díszítettek. A Parlament déli oldalán, az I-es kapu fölött legyen orosz zászló, Jelcin „itt jöjjön be”, a XVII-es kapu felett, az északi oldalon holland zászló, Hollandia miniszterelnöke ott közlekedjen.

Az egymást követő eseményeket úgy szervezték, hogy Antall József minden szükséges alkalmon megjelenhessen. A miniszterelnök a Jelcinnel közösen elköltött parlamenti díszebéd után az Atrium Hyatt szállodába ment, ahol Lubbersszel sajtókonferenciát tartott – Jelcint eközben városnézésre vitték a Halászbástyára –, majd 75 perc múlva visszaszáguldott a Házba, hogy jelen legyen Jelcin történelmi jelentőségű felszólalásán.

Végül a hollandok annyira elégedettek voltak, hogy külön köszönőlevélben fejezték ki csodálatukat a gördülékeny szervezésért, amelyet a Miniszterelnöki Kabinetiroda kifejtett.

MTI/hirado.hu

 

The post Jelcin Budapesten: 1956 tragédiája a szovjet rendszer lemoshatatlan szégyenfoltja marad örökké! appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »