Johannis: egy kormánynak tiszta emberekbõl kell állnia

Egy kormánynak “tiszta emberekből” kell állnia, akiknek nincsenek problémáik, jelentette ki csütörtökön Klaus Iohannis államelnök.

“Egy kormánynak tiszta emberekből kell állnia, akiknek nincsenek problémáik” – nyilatkozta Iohannis a craiovai Ford gyár látogatása után.

Az államfő elmondta, azoknak a személyeknek, akiknek problémájuk van az igazságszolgáltatással “nincs amit keresniük” az állami intézmények első soraiban.

Johannis meglátása szerint Tudose miniszterelnök jóhiszemű ember, aki azt szeretné, hogy eredményes csapata legyen. Ugyanakkor hozzátette, hogy ő és a román állampolgárok is azt szeretnék, ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) “kézzelfogható eredményekkel állna elő”.

“Ha ehhez kormányátalakítás szükséges, akkor kormányátalakítás legyen” – tette hozzá Iohannis.

Az államelnök szerint ha a jelenlegi kormány is megbukik, akkor “nagyon komolyan” el kellene gondolkodnia, hogy a PSD képes-e továbbra is kormányozni.

“Nagyon komolyan kell vennünk. Ha a jelenlegi kormány is megbukna, akkor nagyon komolyan el kellene gondolkodnom, hogy a PSD képes-e továbbra is kormányozni. Egyelőre még nem vagyunk ebben a helyzetben” – mondta Klaus Johannis. (agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »