Johannis: Románia EU-párti, és az is marad!

Románia egy Európa-párti ország, és az is marad, nyilatkozta Klaus Johannis államfő az Európai Bizottság elnökével tartott találkozót követően.

“Európai Unió Tanácsának soros elnökségével kapcsolatban már a bevezetőben hangsúlyoztam, hogy Románia egy Európa-párti ország. Az is marad. Egy olyan ország, amely elkötelezte magát az Európai Unió megerősítése mellett, és a csúcstalálkozóval, amelyet soros elnökként fogunk szervezni, hozzájárulhatunk az unió jövőjének építéséhez” – nyilatkozta Johannis, aki hozzátette, hogy a mélyebb integrációt támogatja országunk.

A Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökkel és Corina Creţu európai biztossal közösen tartott brüsszeli sajtókonferencián Klaus Johannis kiemelte azon fontos témaköröket, amelyeket Románia szem előtt tart az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként: a tagországok innovációs, digitalizációs képességeinek tartós és méltányos fejlesztése, Európa biztonságának megőrzése, az EU világszintű szerepének megerősítése és az európai értékek népszerűsítése.

Az államfő elmondta, hogy “nagyon sok teendője van” a soros elnökség előkészítésében, és értékelte Juncker elnök felajánlását, hogy segíti Romániát akár vezetőségi, akár technikai szinten a felkészülésben.

Klaus Johannis rámutatott, hogy nagy érdeklődés övezte az igazságügyi törvények módosítását célzó tervezeteket, azonban a beszélgetések pozitívak, építő jellegűek voltak. (agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »